Belépek a Pártba
30 január
2015
HÍR
594 látogató

Mit keres a vagyonkezelő felügyelőbizottságában egy jogerősen elítélt tag?

A Magyar Liberális párt szerint egy város vagyonkezelői cégében nem tölthet be felügyelőbizottsági tagságot olyan személy, akit befolyással való üzérkedés miatt ítélt el jogerősen a bíróság. Márpedig Szekszárdon ez történik, ráadásul a helyi roma önkormányzat vezetőjét akkor jelölték és választották erre a tisztségre, amikor már javában folyt ellene a per.

Sárközi János József 2014. november 25-én foglalta el felügyelőbizottsági pozícióját a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft-ben. Ekkor már első fokon a Szekszárdi Törvényszék felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Sárközit. A roma önkormányzat vezetőjét azzal vádolták, hogy pénzt kért azért, hogy rászorulókat lakáshoz juttasson. Az elsőfokú ítéletet a Pécsi Ítélőtábla idén januárban helybenhagyta és jogerőre emelte.

Ács Rezső, Szekszárd fideszes polgármestere, magyarázattal tartozik, hogy miért jelölte egy folyamatban lévő per közepén felügyelőbizottsági pozícióra Sárközit, ill. miért nem kezdeményezte a jogerős ítélet után Sárközi azonnali visszahívását. Ácsnak választ kell adnia arra is, hogy  miért tart alkalmasnak egy befolyással üzérkedés miatt elítélt embert a vagyongazdálkodás felügyeletére. A Liberálisok felszólítják a város jegyzőjét, vizsgálja felül a tisztség betöltésének jogszerűségét

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK