Belépek a Pártba
16 szeptember
2015
HÍR
997 látogató

Mit csinálnak a magyar katonák a határon?

A Magyar Liberális Párt nem érti milyen felhatalmazás alapján és milyen feladatot látnak el a magyar katonák jelenleg a szerb-magyar határszakaszon. A határvédelem jelenleg a rendőrség feladata, ezért Fodor Gábor írásbeli kérdésben próbál választ találni arra a honvédelmi miniszternél, hogy milyen jogszabály alapján és tulajdonképpen mit csinálnak a katonák  határnál.

A Törvényalkotási Bizottság, melynek Fodor Gábor is tagja,  még csak ma tárgyalja azt az előterjesztést, amely a katonák lehetséges határvédelmi feladatairól szól, a Parlament pedig jövő héten szavazhat erről. Ennek ellenére a katonák már napok óta ott vannak a határnál és a fotókon jól látszik, hogy nem kizárólag kerítésépítéssel foglalkoznak, hanem a határ mentén védelmi, járőrözési feladatokat is ellátnak.

Az érvényben lévő jogszabályok szerint a határvédelmet a rendőrség látja, el, ezért érdekes, hogy ha a katonák is védik a határt, akkor milyen jogszabály alapján kapták erre az utasítást, ha viszont nem a határt védik, hanem csak sétálnak, akkor erre a szabadidős tevékenységre miért kellett ekkora haderőt, ennyi eszközt a határra csoportosítani.

A Liberálisok bíznak abban, hogy az új honvédelmi miniszter nem lépte túl hatáskörét és nem adott olyan feladatot a honvédségnek, amire nincs jogköre. A Magyar Liberális Párt Simicskó Istvántól várja a helyzet tisztázását.

 

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK