Belépek a Pártba
08 július
2014
HÍR
604 látogató

Minden állami szerződést felfüggesztettek?

Sajtóértesülések szerint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter ma egy körlevélben állított le minden állami beszerzést és fejlesztést. A miniszter állítólag több mint száz cégnek küldte el üzenetét, amelyben azt kéri, csak a mindennapi működéshez szükséges szerződéseket hosszabbítsák meg a címzettek. Az indoklás elmaradt.

A Liberálisok tudni szeretnék, hogy amennyiben igaz a sajtóhír, miért és mennyi időre függesztették fel a szerződéseket. Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy a kivételt képező „normál üzletmenethez szükséges szerződések” körébe milyen beruházások tartoznak.

A Fidesz kormányzása alatt az állami megrendelések rendszere teljesen átláthatatlanná vált, nem tudni, ki felel az adófizetők pénzének tisztességes felhasználásáért. Időnként indoklás nélkül herdálnak el hatalmas összegeket, most pedig magyarázat nélkül állítják le az állami cégek gazdálkodását.

Az államigazgatás ki van szolgáltatva a Fidesz belső harcainak, a pillanatnyi erőviszonyokon múlik, hogy éppen hova jut pénz fejlesztésre és hova nem. Egy jól működő államigazgatásban egy ilyen körlevél elképzelhetetlen lenne. Arra kérjük Seszták Miklóst, tisztázza a helyzetet és hogy ez minél előbb megtörténjen, Fodor Gábor, az MLP országgyűlési képviselője, írásbeli kérdést intéz a miniszterhez.

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.
22 június 2016
HÍR
Szolidárisak vagyunk a béremelésükért küzdő önkormányzati dolgozókkal
A Magyar Liberális Párt szolidaritást vállal azokkal az önkormányzati dolgozókkal, akik ma munkabeszüntetéssel hívták fel a figyelmet a bérhelyzetükre.
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
22 április 2016
HÍR
Liberálisok a Föld napjára: A Fidesz politikájából hiányzik az előrelátás és a környezetvédelem
A Liberálisok szerint Magyarország számára szomorú ünnep a Föld napja. A Fidesz az elmúlt években háttérbe szorította a környezetvédelem ügyét, és több megbocsáthatatlan lépést is tett hazánk természeti értékeivel szemben...
08 június 2016
HÍR
Szent-Iványi István: Értelmetlen az osztrák-magyar adok-kapok
Az elmúlt napokban éles vita bontakozott ki a menekültek visszaküldéséről Ausztria és hazánk vezetői között.

Videók

LiBERÁLiSOK