Belépek a Pártba
25 november
2014
HÍR
826 látogató

Megkésett és ezért kedvezőtlen a devizahitelek forintosítása

Megkésett és éppen ezért a hiteleseknek kedvezőtlen a devizahitelek forintosítása.  A kormánynak az elmúlt 4 évben is lehetősége lett volna erre a lépésre a végtörlesztés helyett, ráadásul a mostaninál lényegesen jobb árfolyamon.  

A most megszületett döntésben több minden is tükröződik abból, amit a Liberálisok egy nyáron benyújtott országgyűlési határozati javaslatban már leírtak, s mely a devizahitelek forintosítására vonatkozott. Ilyen volt többek között az, hogy az MNB a devizatartalék terhére biztosítsa a forrásokat. Az azonban már ellentétes a Liberálisok álláspontjával, hogy az MNB nyerészkedjen a forintosításon a hitelesek kárára. Az előzetes számítások szerint az 100 milliárd forintot is meghaladhatja az MNB nyeresége a hitelesek mentésén.

A devizahitelek forintosítása ezúttal sem jelent megoldást éppen azok számára, akik a leginkább segítségre szorulnak. Nem tudni mi lesz azokkal, akik már hónapok óta nem tudnak törleszteni, akiknek ingatlanuk árverezés előtt áll. A piaci értékű forintosítás számukra nem jelent segítséget és kiutat. A Fidesznek elsősorban értük kellene felelősséget vállalni, nekik kellett volna segítséget nyújtani, hiszen a devizahitelesek helyzetéért kizárólag a jelenlegi kormányt terheli a felelősség. A forint olyan mértékű gyengülése, amely 40%-kal növelte az adósok havi törlesztő részleteit, az elmúlt négy év gazdaságpolitikájának következménye.

Bodnár Zoltán, gazdaságpolitikai főtanácsadó

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK