Belépek a Pártba
29 március
2018
HÍR
373 látogató

Meg kell állítani a kivándorlást és az elvándorlást! – A Liberálisok Békéscsabán jártak

Munkahelyteremtéssel és az infrastruktúra fejlesztésével kell megállítani a történelmi léptékű elvándorlást és kivándorlást – erről beszélt Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölttel közösen tartott tájékoztatóján, Békéscsabán. A Liberálisok politikusa szerint az Orbán-kormány az elmúlt években magára hagyta Békés megyét, és ennek a súlyos következményeit ma már egyre többen megszenvedik. A falvak elöregednek, Békéscsaba és a környékének munkakorú lakossága pedig ingázásra kényszerül a régió gyenge gazdasági adottságai miatt – mondta Bősz Anett. Szóvá tette, hogy az 1990-es években még Romániából jöttek át Békésbe dolgozni az emberek, ma már ez a folyamat a visszájára fordult. A fiatal, képzett magyar dolgozók ma Nyugat-Romániában járnak munkáért, miután a régióban megszűntek a munkahelyek – mondta az ellenzéki politikus. Bősz Anett szerint az utak és az infrastruktúra fejlesztésével érdemi változást lehetne elérni a jövőben.

Az egész országban Békés megyében a legalacsonyabbak a bérek – hívta fel a figyelmet rá Karácsony Gergely, a Változás Szövetségének miniszterelnök-jelöltje. Az MSZP-Párbeszéd listavezetője szerint a kormányváltás után azonnal hozzá kell látni a bérek és nyugdíjak felzárkóztatásához. Nehezményezte, hogy az átlag alatt kereső magyarok fizetik Európában a legmagasabb személyi jövedelemadót. Karácsony szerint béremeléssel kellene fellendíteni a belső fogyasztást. Ez új vállalkozásokat és javuló szolgáltatásokat eredményezne, de teret nyitna a kis- és középvállalkozásoknak is – tette hozzá. Újra kell gondolni az adópolitikát, a tehetősebbeknek több terhet kell vállalniuk – mondta. A multinacionális cégek számára Magyarország egy „adóparadicsom”, ennek szerinte véget kell vetni. Vissza kell állítani a korábbi társasági adókulcsokat, a minimálbért adómentessé kell tenni, és fel kell zárkóztatni az átlag alatti nyugdíjakat – sorolta választási terveit Karácsony. Bősz Anett és Karácsony Gergely is arra kérte a embereket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a választásokon, mert csak így lehet változást elérni április 8-án.

A Liberálisok élőben közvetítették a sajtótájékoztatót a Facebookon.

 

 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK