– mondta Binali Yildirim török kormányfő kedden, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott megbeszélése során Ankarában. A török miniszterelnök elismerő szavai a demokraták szemében a magyar külpolitika legkeményebb bírálatával érnek fel. Szijjártó Péter az EU tagállamok közül az első külügyi vezető, aki hivatalos látogatást tett a július 15-i puccskísérletet követően Törökországban. Mint ismeretes, a török vezetés a puccskísérlet leverését követően különösen durva és brutális bosszúhadjáratot hirdetett a rendszer ellenfeleivel szemben, immáron 30 ezer embert tartóztattak le, köztük számos bírát és ügyészt, újságírót, ellenzéki politikust és civil aktivistát. Felmondták az ország nemzetközi emberei jogi kötelezettségeit és a halálbüntetés bevezetésével fenyegetőznek. A törökországi leszámolásokat elítélte minden jelentős európai vezető és egységesen követelték a jogállam helyreállítását. A magyar kormány az egyedüli az EU-ban, amelyik maradéktalanul a török vezetés mellé állt és azt feltétlen támogatásáról biztosította. A Liberálisok már többször felszólították a kormányt, hogy ítélje el a török kormány durva megtorló intézkedéseit és a jogállamiság helyreállításáig függessze fel a magas szintű látogatásokat. Ez fokozottan vonatkozik Orbán Viktor tervezett ankarai látogatására is. A Liberálisok emlékeztetnek arra, hogy Magyarország az EU és a nyugati értékközösség elkötelezett tagja, ezért nem viselkedhet úgy, mintha Erdogan és Putyin elnyomó rendszerének csatlósa lenne.