Belépek a Pártba
09 november
2016
HÍR
681 látogató

Liberálisok: nem előnyös Magyarországnak Trump győzelme

Szent-Iványi István szerdai budapesti sajtótájékoztatóján gratulált Donald Trump győzelméhez, ugyanakkor csalódottságának adott hangot. Úgy értékelt, hogy soha nem volt ennyire megosztott az Egyesült Államok, és kétséges, hogy a republikánus elnök képes lesz-e összefogni az országot.
A Liberálisok szakpolitikusa azt mondta, aggódnak, mert Donald Trump nyilatkozataiból bezárkózó, Európától elforduló amerikai külpolitika képe rajzolódik ki, pedig a világ olyan kihívásokkal szembesül, amelyek leküzdéséhez elengedhetetlen az Egyesült Államok támogatása. Példaként említette a terrorizmust és “az orosz agressziót” is. Szent-Iványi István ugyanakkor leszögezte: egyelőre nem tudni, kik lesznek a külügyi vezetők, ezért csak óvatos következtetéseket lehet levonni.
Kitért arra is: külön kell választani, hogy az elnökválasztás eredménye miként érinti Magyarországot általában és miként a magyar kormányt.
Donald Trump programbeszéde azt vetíti előre, hogy gyengülni fog az Egyesült Államok NATO iránti elkötelezettsége. Másrészt, az amerikai kereskedelem elzárkózása várható, ami hátrányos Magyarországnak a jelentős amerikai export miatt. Emellett az amerikaiak eddig mindig következetesen kiálltak a demokrácia és az emberi jogok mellett, és félő, hogy ez a jövőben szintén kevésbé lesz így – sorolta a liberális politikus az általa kedvezőtlennek ítélt tényezőket.
Szent-Iványi István jelezte, hogy a magyar kormány kedvezően értékeli az elnökválasztás eredményét. Utalt Orbán Viktor reggeli Facebook-bejegyzésére, amelyben a miniszterelnök nagyszerű hírnek nevezte a republikánus jelölt győzelmét. Orbán Viktor arra számít, hogy javulni fog a magyar-amerikai kapcsolat, az Egyesült Államok kevésbé kritizálja majd a magyar demokráciát és a különutas politikát – mondta. A liberális politikus értékelése szerint ugyanakkor Magyarország egésze nem jár jól azzal, hogy Donald Trumpot választották meg elnöknek.

 

Forrás.: MTI

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK