Belépek a Pártba
28 február
2021
HÍR
599 látogató

Liberálisok: Ne hagyja a kormány a polcon a Moderna-vakcinát!

Megdöbbenve értesültünk róla, hogy az Orbán-kormány a már Európai Unióban is engedélyeztetett koronavírus elleni vakcinákon spórol. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magyar kormány a lehetőségekhez képest kevesebb Moderna-vakcinát akar venni, miközben itthon már majdnem 15 ezer ember vesztette életét a járványban. Az Orbán-kormány ráadásul azzal érvel, hogy túl drága a Moderna vakcina, ami elfogadható magyarázat lenne, ha a legalább ilyen drága kínaiból nem rendeltek volna be már 5 millió adagot. A Fidesz tehát inkább kétes minőségű, de méregdrága kínaival akarja oltatni a magyarokat, mint az Európai Unió által beszerzett, kiváló minőségű vakcinával. Hivatalos adatok alapján a Moderna vakcina alig kerül többe 9 ezer forintnál, a kínaiért azonban ennek több mint dupláját is elkérhetik. Felszólítjuk a kormányt, hogy az összes olyan vakcinát vegye igénybe, amelyet az Európai Bizottság lekötött Magyarországnak. Politikai vagy gazdasági érdekből ne kockáztassák a magyar emberek életét! Ha Orbán Viktor komolyan gondolta, hogy „az idő fontosabb, mint a vakcina aktuális ára”, azonnali hatállyal kössék le a Magyarország számára rendelkezésre álló Moderna vakcináit is!

 

Kép forrása: MTI

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK