Az Európai Unió pozsonyi csúcstalálkozója után levonható legfőbb tanulság az, hogy Magyarország nemcsak Nyugat-Európában, hanem a visegrádi négyeken belül is elszigetelődött – jelentette ki a Magyar Liberális Párt – Liberálisok külpolitikusa hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Miközben a másik három visegrádi ország vezetője kifejezetten pozitívumként értékelte a csúcs eredményeit, Orbán Viktor magyar miniszterelnök egyedül maradt azzal a véleményével, hogy a tanácskozás nem hozott lényeges változást az EU politikájában – közölte Szent-Iványi István.
Fodor Gábor, a párt elnöke megerősítette azt a korábban hangoztatott álláspontjukat, hogy az október 2-ai népszavazáson az “igen” szavazat az egyetlen határozott kiállás az Orbán-kormánnyal szemben, illetve az Európai Unió mellett.
forrás: MTI