Az Igazságügyi Minisztérium „közigazgatási bíráskodásról” szóló javaslatcsomagjából egyértelműen kiderül, hogy a Fidesz célja a magyar jogállam teljes felszámolása. A Liberálisok elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány egy új bíróság felállításával szeretné megúszni a számonkérést azokban a botrányos ügyekben, amelyek joggal háborítják fel a magyar közvéleményt.
A tervek szerint a Fidesz egy olyan kézi irányítású bíróságot hozna létre, amely a legfontosabb ügyekben a kormánypárt szája íze szerint hozná meg a döntéseket. Ez a bíróság döntene a jövőben többek között a jegybanki alapítványok dorbézolásának jogszerűségéről és Mészáros Lőrinc pályázati “sikereinek” törvényességéről is. De ez az intézmény mondana ítéletet a népszavazást ellehetetlenítő kopaszok felett, és itt dőlne el az is, mely hivatalos adatok tartoznak a nyilvánosságra és melyek nem. Lényegében tehát minden olyan ügyben itt születne döntés a jövőben, amikor állami hivatalokkal kell pereskedni. Az eddig függetlenül működő bíróságok lenyelhetetlen falatnak bizonyultak a kormány számára, a közigazgatási bíróságok létrehozásával azonban ez az akadály is elhárulna.
A Liberálisok szerint a Fidesz ezzel a húzással a jogállamiság mellett a demokráciát is fel kívánja számolni. Hiszen a független bíróság minden demokratikus rendszer alapja. A Magyar Liberális Párt minden eszközt ki fog használni, hogy megakadályozza a „közigazgatási bíróság” létrehozását. Az IM terveinek beteljesülésével ugyanis a Fidesz korlátlan hatalomra tenne szert. Ezzel pedig az utolsó esély is elveszne, hogy valaha is elszámoltassák azokat, akik a hatalom tudtával szegték meg a törvényeket.