Belépek a Pártba
25 január
2017
HÍR
684 látogató

Liberálisok: kapjanak egyforma jogokat az egyházak!

Budapest, 2017. január 25., szerda (MTI) – Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke kezdeményezi a parlamentben, hogy a jövőben az összes egyházat egyforma jogok illessenek meg – hangzott el a párt ügyvivőjének szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Bősz Anett szerint a kormány korábban saját kénye-kedve szerint változtatott a szabályozáson, hogy néhány felekezetet előnyben részesítsen, de eközben sok kisegyházat rendkívül hátrányos helyzetbe hoztak.
A jelenlegi egyháztörvény szembemegy a jogállami normákkal, a Magyar Liberális Párt ennek az állapotnak akar véget vetni – jelentette ki Bősz Anett.
Jelezte, módosító javaslatuk elfogadásához a most hatályos alaptörvényt is meg kellene változtatni, mert a kormány “jogállamban példátlan módon már ott elkezdte diszkriminálni az egyházakat”. A Liberálisok a Nemzeti hitvallás passzusból kivetetnék a kereszténység nemzetmegtartó szerepéről szóló mondatot, valamint azt, amelyik szerint “Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet”. Bősz Anett hozzátette, kihagynák azt a részt is, amelyik alapján a Szent Korona testesíti meg Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét. Emellett azt is kezdeményezik, hogy az egyházak elismeréséhez ne kelljen parlamenti jóváhagyás, legyen elég egy bírósági végzés – közölte Bősz Anett.
Az egyházak egyenlősége nem pusztán erkölcsi, hanem jogállami és nemzetközi jogi kérdés is – mondta a politikus. Tiszteletre méltó, hogy egyes egyházak milyen szerepet játszottak a magyar történelem alakításában, de ez nem lehet indok arra, hogy az állam megkülönböztesse polgárait annak alapján, hogy milyen vallásúak – jelentette ki Bősz Anett.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK