Belépek a Pártba
26 november
2016
HÍR
594 látogató

Liberálisok.: Budapest-Washington inter-Orbán beszélgetés

Megválasztása óta Donald Trump eddig 40 külföldi állam- és kormányfővel folytatott telefonbeszélgetést, néhányukkal már személyesen is találkozott. Noha a magyar miniszterelnök csak az utolsó héten került sorra, és Trump hivatalának szűkszavú közleményéből csak annyi derült ki, hogy kormányfők gratuláltak az Egyesült Államok új elnökének megválasztásához. Orbán Viktortól igen részletes beszámolót kaphattunk az ominózus beszélgetésről.
Szerinte Trump nagyra tartja Magyarországot, bátor, szabadságharcos népnek nevez minket, gazdasági eredményeinket kiemelkedőnek értékeli, pozícióink sokat javultak és washingtoni látogatásra hívta meg az ott régóta “fekete báránynak” és nem kívánatos személynek tartott magyar miniszterelnököt. Mindez zene füleinknek.
Kár, hogy mindezt nem Trump hivatalának közleményéből, hanem a magyar miniszterelnök ismerős fordulataiból tudjuk. Addig mindenesetre érdemes ezt megfelelő óvatossággal kezelni, mint sok mindent, amit a hazai kormányzati propaganda szeretne elhitetni velünk.
A Liberálisok régóta sürgetik a magyar-amerikai kapcsolatok normalizálását. a szövetségesi viszony helyreállítását. A politikai kapcsolatok mélypontra süllyedését egyértelműen a magyar kormány bizonyos bel-, és külpolitikai lépései idézték elő: a jogállamiság korlátozása, az intézményesített korrupció, az illiberális állam ideológiájának megvalósítása, a pávatáncos külpolitika, a magyar vezetés Nyugat-ellenessége és Putyin-barátsága, valamint kiszámíthatatlan, megbízhatatlan magatartása.
Ma még keveset lehet tudni a Trump-adminisztráció Magyarországgal kapcsolatos konkrét elképzeléseiről, de tévedés azt gondolni, hogy hízelgéssel megvásárolható  az elnézésük azokkal a problémákkal szemben, amelyek megszüntetéséért most sem tesz semmit az Orbán-kormány. Pedig jövőre tényleg komoly esély nyílhat a kapcsolatok javítására, de csak akkor, ha Magyarország őszintén kész szakítani azzal a gyakorlattal, amely a két ország kapcsolatában elhidegülést idézett elő. A Liberálisok őszintén szeretnék, ha ez a változás végre bekövetkezne, és a magyar érdekeknek megfelelően jelentősen javulnának a magyar-amerikai kapcsolatok.
Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK