Belépek a Pártba
03 április
2017
HÍR
541 látogató

Külföldi egyetemek – a javaslat nincs összhangban Magyarország érdekeivel

Budapest, 2017. április 3., hétfő (MTI) – A Magyar Liberális Párt ellenzi a “Közép-európai Egyetem megbüntetését” célzó törvényjavaslatot, mert az nincs összhangban Magyarország érdekeivel és súlyos következményekkel járhat a határon túli magyar oktatási intézményekre – mondta Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.

Fodor Gábor hangsúlyozta: a kormánynak kalkulálnia kellene azzal is, hogy a CEU elleni javaslat modellje alapján Romániában veszélybe kerülhet a magyar egyetemek működése, így a határon túli magyarok lesznek az áldozatai a “Fidesz ostoba politikájának”.
Hangsúlyozta: “becsületbeli” szempontból is komoly problémák vannak a javaslattal, hiszen a rendszerváltás résztvevői, így a Fidesz mostani vezérkara is és az egész ország “hálával tartozik Soros Györgynek” azért, hogy a 80-as évek végén támogatta az indulóban lévő magyar civil társadalmat és politikai életet. Fodor Gábor megjegyezte: ő maga és Orbán Viktor, valamint más fideszes politikusok is szakkollégistaként kerültek kapcsolatba a Soros-alapítvánnyal.
Úgy vélte: a CEU többet tett a magyar oktatásért, mint a Fidesz. Szerinte a kormánypárt “rövidlátó és ostoba” harcot indított a Soros György által képviselt nyílt társadalom eszméje ellen, holott Magyarország mindig akkor volt sikeres, amikor nyitott volt gazdaságilag és a politikailag és akkor volt sikertelen, ha bezárkózott.
Közölte azt is: a Liberálisok a “terrorizmus veszélyével riogató”, civilekről szóló kormány előterjesztést is ellenzik.

 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK