Belépek a Pártba
10 július
2017
HÍR
531 látogató

Kockázatos a paksi erőmű bővítése

A Liberálisok megdöbbenéssel értesültek róla, hogy a Paksi Atomerőmű földrengés-veszélyes területen fekszik, és ugyanide tervezik a második, új blokk felépítését is. Sajtóinformációk szerint nemcsak a bővítés területe, de a jelenleg működő erőmű alatt is tektonikai törésvonal húzódik. Ez azt jelenti, hogy a hazai és nemzetközi biztonsági előírásoknak sem felel meg a magyar atomerőmű. A Magyar Liberális Párt szerint az egész Kárpát-medence biztonsága veszélyben forog, ha a sajtóban megjelent információk igaznak bizonyulnak. Elfogadhatatlan és érthetetlen, hogy az Orbán-kormány ezt az információt el akarta titkolni a magyarok elől.

Ahogy elfogadhatatlannak tartjuk azt is, hogy a Fidesz-kabinet a jelentős kockázat ellenére is meg akarja az építeni az új blokkot. A Magyar Liberális Párt azt javasolja, független nemzetközi szakértők bevonásával térképezzék fel, mekkora a veszély nagysága. Meggyőződésünk, hogy csak olyan beruházást szabad támogatni, amely megfelel a hazai és a nemzetközi biztonsági követelményeknek. Szeretnénk elkerülni, hogy Csernobil és Fukusima után Paks legyen a következő nukleáris baleset helyszíne, ezért arra kérjük a kormányt, az kockázatos orosz atomerőmű helyett válassza a biztonságos és fenntartható megújuló energiát, ahogyan azt a nyugati államok is teszik sorra, egymás után.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK