Belépek a Pártba
26 július
2019
HÍR
338 látogató

Kiknek éri meg évente felújítani a 4-es 6-os villamos vonalát?

Ha nyár, akkor 4-es 6-os felújítás, pótlóbuszok és tömegközlekedési káosz Budapesten. 2009 óta minden egyes évben azzal szembesülnek a budapestiek, hogy a főváros legforgalmasabb vonalát felújítás miatt lezárják. A 4-es 6-os villamosok helyett pótlóbuszokat indítanak, amelyek csak fokozzák a nyári időszakra esedékes egyéb felújítások miatt megnövekvő forgalmat és a károsanyag-kibocsátást a fővárosban.

Az ígéretek szerint idén a korábbinál korszerűbb, könnyebben karbantartható vágányokra cserélik az elhasználódott pályát a vonalon, hasonló munkát azonban 2015-ben is végzett a konzorciumot elnyerő vállalkozás, minden jel szerint eredménytelenül.  

Ha a budapestiek nem is, a munkálatokat végző Colas Alterra Zrt. és a TTDExpert Zrt. jól járt a felújításokkal, a két cég ugyanis összesen nettó 2,03 milliárd forintot kapott a BKK Zrt.-től. A 4-es és 6-os villamosvonal budai felújításában azonban nem csak a Colas, hanem szakkivitelező alvállalkozóként a Ver-Bau Kft. is szerepet vállalt. Az ipari padlók és térburkolatok kivitelezésére specializálódott cég a 4-es 6-os vonal felújítása mellett többek között az M0-ás körgyűrű és a Liszt Ferenc Repülőtér építéséért is felelt, bevétele pedig az évek alatt olyannyira megnövekedett, hogy tavaly 1,1 milliárd tiszta profitot tudhatott magáénak.

Szabadai Viktor szerint felmerül a gyanú, hogy a beszerzést elnyerő cégeknek megéri évente felújítani a 4-es 6-os villamos vonalát, ezért félő, hogy az ígéretek ellenére jövőre és azután is esedékes lesz a vonal „korszerűsítése”. A Liberálisok budapesti elnöke kikéri a felújítással kapcsolatos összes közbeszerzési dokumentumot a BBK-tól. „Közérdekű adat-igényléssel kiderítjük, milyen szempontok alapján választották ki újra a közbeszerzést elnyerő céget a munkálatok elvégzésére. Kiderítjük, kiknek éri meg minden évben felújítani a villamospályát, és a lezárásokkal annyi kényelmetlenséget, bosszúságot okozni  a budapestieknek – jelentette ki Szabadai Viktor.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.
22 június 2016
HÍR
Szolidárisak vagyunk a béremelésükért küzdő önkormányzati dolgozókkal
A Magyar Liberális Párt szolidaritást vállal azokkal az önkormányzati dolgozókkal, akik ma munkabeszüntetéssel hívták fel a figyelmet a bérhelyzetükre.
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
22 április 2016
HÍR
Liberálisok a Föld napjára: A Fidesz politikájából hiányzik az előrelátás és a környezetvédelem
A Liberálisok szerint Magyarország számára szomorú ünnep a Föld napja. A Fidesz az elmúlt években háttérbe szorította a környezetvédelem ügyét, és több megbocsáthatatlan lépést is tett hazánk természeti értékeivel szemben...

Videók

LiBERÁLiSOK