Belépek a Pártba
08 július
2019
HÍR
781 látogató

Kiderítettük, hogy a magyarok hány százaléka támogatná a meleg párok örökbefogadását

A Magyar Liberális Párt örömét fejezi ki amiatt, hogy az idei Pride békésen, rendzavarás nélkül zajlott le, különösen, miután végre nem a vonulókat, hanem a szélsőjobboldali ellentüntetőket zárták kordonok mögé, ahogy azt Sermer Ádám korábban javasolta. A Liberálisok főpolgármester-jelöltje szerint azonban bőven van még feladatunk, hiszen Magyarországon továbbra sem teljesül a jog előtti egyenlőség, a Fidesz-kormány pedig a társadalom megosztására használja a melegekkel kapcsolatos előítéleteket, és homofób üzenetekkel igyekszik egyben tartani saját táborát.

Felmerült, hogy Tarlós újraválasztása esetén a kormány ismét átírná az Alaptörvényt, amely ez után azt is kikötné, hogy azonos nemű párok soha ne fogadhassanak örökbe gyereket. Kíváncsiak voltunk, hogy a magyar emberek mit gondolnak erről, ezért közvélemény-kutatást rendeltünk az azonos nemű párok megítélésével kapcsolatban. A Závecz Research kutatásából kiderült, hogy a magyar társadalom 24 százaléka kifejezetten támogatja, 21 százaléka ugyan nem ellenzi, de nem is támogatja, 55 százaléka pedig ellenzi az azonos nemű párok örökbefogadását.

Egy több mint 60 országot átfogó kutatás szerint viszont a magyarok az átlagosnál nyitottabbak és elfogadóbbak az LMBTQI-közösség jogegyenlőségét tekintve. A VIACOM kutatása kimutatta, hogy a magyarok az 57 százalékos világátlaghoz képest 64 százalékban egyetértenek azzal, hogy a melegeket ugyanolyan jogok illessék meg, mint bárki mást. A kutatásból az is kiderült, hogy a szexuális kisebbségek elfogadását a magyarok többsége (58 százaléka) a saját kultúrájával és vallásával is összeegyeztethetőnek tartja, a lakosság háromnegyede pedig elfogadná, ha kiderülne, hogy a szomszédja meleg, leszbikus vagy transznemű, és ez nem változtatna a kapcsolatukon. A magyaroknak azonban csak alig több mint egynegyede támogatja az azonos neműek törvényes házasságát, és 40 százalék kifejezetten ellenzi azt.

A Viacom felmérése is jól mutatja tehát, hogy még sok dolgunk van. Éppen ezért folytatjuk a küzdelmet a jogegyenlőségért, mert szeretnénk, ha Magyarország egy sokszínű, nyitott és toleráns országgá válna, ahol mindenki szabadon vállalhatja szerelmét, szexuális irányultságát és nemi identitását. Ne hagyjuk, hogy a kormány megosszon és kijátsszon minket egymás ellen! Ne hagyjuk, hogy Orbán Viktorék gyűlöletpolitikája bárkit kirekeszthessen a társadalomból!

A kutatás itt elérhető:

Závecz Research közvélemény-kutatás az azonos nemű párok örökbefogadásáról

Kiderítettük, hogy a magyarok hány százaléka támogatná a meleg párok örökbefogadását

Az idei Pride az utóbbi évek legbékésebb felvonulása volt, de még mindig sok munka áll előttünk. Nem adjuk fel, folytatjuk a jogegyenlőségért folytatott küzdelmet – Kiderítettük, hogy a magyar emberek hány százaléka támogatná az azonos neműek örökbefogadását. A Závecz Research közvélemény-kutatásának eredményeit Sermer Ádám főpolgármester-jelölt ismerteti:

Közzétette: Liberálisok – 2019. július 8., hétfő

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK