Belépek a Pártba
30 április
2017
HÍR
603 látogató

Késik a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) teljes átvilágítása, a vezérigazgató csendben távozna

Az FKF vezérigazgatójának pénteki lemondása előtt a Liberálisok már jónéhányszor felhívták a figyelmet arra, hogy a cég 2010 óta botrányról, botrányra bukdácsol, és eközben egyre alacsonyabb színvonalú szolgáltatást nyújt a főváros lakóinak. Az FKF élén az említett időszakban több vezérigazgató váltotta egymást, tavaly pedig a cég egyik volt dolgozójáról kiderült, hogy bennfentes információk segítségével nyert egy pályázatot. Az ügy felelőseit azóta sem nevezte meg a városvezetés.

Kiszivárgott továbbá egy tavaly év végi dolgozói gyűlésen készült hangfelvétel is, amelyen Csontos István vezérigazgató arról beszél, hogy az elmúlt években használhatatlan, illetve teljesen felesleges gépeket vásároltak uniós forrásokból. A Liberálisok követelik, hogy az ügy kivizsgálásába az Európai Csalás Elleni Hivatalt (OLAF) is vonják be, hiszen mint látható, Budapest vezetése továbbra is szeretné a szőnyeg alá seperni a történteket. Emellett ugyanezen dolgozói értekezleten elhangzott, hogy a cég közbeszerzései alkalmával a szükséges alkatrészek beszerzése nem ritkán a piac ár tízszereséért történik, és továbbra sem szűntek meg az ún. “fekete ürítések”, azaz veszélyes anyagok illegális lerakata legtöbbször a Cséry-telepen.
Miközben a korrupció gyanúja folyamatosan körüllengte a céget, az FKF a szakszervezet egyetlen béremelési kérését sem támogatta. Eközben csökken a dolgozói létszám, állandó a munkaerőhiány, emiatt nő a ledolgozott munkaórák száma, ezért minden tisztelet megilleti a dolgozókat. A szakszervezet 2016-tól 2018 végéig 30 százalékos bértömegnövelést követel a munkáltatótól, az FKF ezzel szemben legjobb esetben is csak alig pár százalékos fizetésemelést helyezett kilátásba.

Az FKF vezérigazgatójának gyors távozása erősíti a gyanút, hogy az említett botrányos ügyek felelőseit Budapest politikai vezetése nem kívánja megnevezni, inkább a szokott módon igyekszik agyonhallgatni, ami elfogadhatatlan. A Liberálisok éppen ezért az OLAF-hoz fordulnak, hogy meginduljon a vizsgálat végre az FKF-nél, hiszen a volt vezérigazgató saját szavai szerint is használhatatlan és felesleges gépeket, eszközöket vásárolt a cég uniós pályázati forrásokból.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK