Belépek a Pártba
12 augusztus
2015
HÍR
607 látogató

KEHI vizsgálatot kérünk az MNB alapítványainál

Egyelőre nem tudni, mit csinálnak az MNB alapítványai a nagyértékű ingatlanok vásárlásán kívül és azt sem, hány alapítványa van a jegybanknak. Éppen ezért ismételten kérjük a kormányt, hogy rendeljen el KEHI vizsgálatot az alapítványoknál.

Az állampolgároknak tudniuk kell, hogy az MNB alapítványai valóban olyan célokra költik-e a közpénzt, melyek egyéb állami forrásokból nem finanszírozhatók. Így például kérdéses, miért kellett alapítvány közgazdasági képzésre a világszínvonalú Corvinus Egyetem mellett és miért kellett iskolának az ország egyik legdrágább ingatlanjait megvásárolni, ill. miért van szükség olyan alapítványra, amely kommunikációs feladatokat lát el, miközben az MNB minden idők legnagyobb kommunikációs szerződését kötötte meg 6 milliárdos értékben. A KEHI alapfeladata, hogy ellenőrizze a közpénzből működő alapítványokat, ezért kérjük a vizsgálat azonnali elrendelését a 250 milliárd felhasználásáról, hiszen ennyit kaptak a jegybanktól az alapítványok összesen.

A jegybank karácsony előtt bejelentette, hogy létrehoz egy 6. alapítványt is, melynek működésére 37 milliárd forintot különítettek el. A Liberálisok azonban a bírósági nyilvántartásban nem találták meg a 6. alapítványt és nincs nyoma az MNB héten megújult honlapján sem a Domus Innovationsnak. A Liberálisok ezért írásbeli kérdéssel fordulnak ma Matolcsy Györgyhöz, hogy kiderüljön, hová lett a 6. alapítvány és mi történt a 37 milliárddal.

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK