Ötvennégy évvel ezelőtt április 11-re, József Attila születésnapjára hirdette meg az akkori hatalom a magyar költészet napját. Bátor tett volt, a puhuló diktatúra jeleit mutatta; annak a költőnek dedikálva ezt a napot, amely szenvedélyesen küzdött a szabadságért egy elnyomó rendszerben. „Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet” – írta 1937-ben. És ma, fél évszázaddal később valaki a magyar miniszterelnök háza elé rajzolta fel a költő másik versét; utca hosszan húzódott a Levegőt ritmusa, rímei, üzenve a hatalomnak: Emberek, nem vadak – elmék vagyunk.
A Magyar Liberális Párt a választások után néhány nappal a szerénységről csak szónokoló, de tetteiben ezt egy cseppet sem igazoló miniszterelnöknek egy másik József Attila verssel üzen. „Sziszegve sem szolgálok aljas, nyomorító hatalmat”, fogalmazott a költő az Ars Poetica című versében. Ugyanezzel a verssel üzenünk azoknak is, akik féltik a szabadságot, a jól ismert sorral: „Én nem fogom be pörös számat.”
Mert nem foghatjuk be, mi, Liberálisok verssel, prózával, tüntetéssel, az ellenállás legkülönbözőbb formáival fogunk harcolni a szabadságért, a szabad véleményért, a demokratikus értékekért. Költészet napja ugyan, de a világhírű sakkozó, Garri Kaszparov sorait illesztjük ide: ”Ha egy nyitott társadalom nem képes megvédelmezni a polgárait, akkor nem sokáig marad nyitott. Az a társadalom, amely nem harcol a szabadságért, el fogja veszíteni azt.”
Ez a harc a választásokkal nemhogy lezárult: most kezdődik csak igazán. A magyar költészet napján tehát nem az ünnepé az első szó, de még a második sem. Nem, mert meg kell védenünk az országunkat. Erre figyelmeztet a költő is bennünket.