Varga Mihály gazdasági miniszter elmondta a Fidesz őszödi beszédét, anélkül, hogy illetlen szavakat használt volna. A meghirdetett 1700 milliárd forintos megszorítás felér egy Bokros csomaggal.
Szakítva eddigi gyakorlatával, az Orbán-kormány már nem a költségvetés bevételeit akarja növelni, azért hogy a kiadásait – csökkenő hiány mellett – szinten tartsa. 2010 és 2013 között a Fidesz megszorító intézkedéseinek hatása 2600 milliárd forint volt, aminek döntő többségét a Fidesz-propaganda hazugságaival szemben az emberekkel fizettette meg a kormány, hiszen az érintett szektorok vállalatai az extraadókat áthárították a fogyasztókra.
A most készülő és eddig eltitkolt Fidesz-csomag már kifejezetten a költségvetési kiadások csökkentésével számol. Szó sincs azonban az értelmetlen presztizsberuházások, stadionépítések leállításáról. Éppen ellenkezőleg: a választási kampányban a kormány újabb és újabb megalapozatlan ígéretekkel próbál szavazatokat szerezni. A kormánypárt néhány éve még ,,szociális népszavazást” szervezett a 300 ft-os vizitdíj ellen, most nagyságrendekkel nagyobb terheket ró majd a lakosságra. Ne legyen kétség afelől, hogy a Fidesz ezt az 1700 milliárd forintot az egészségügyből, az oktatásból, a szociális ellátórendszerből és a kulturális szférából fogja kivonni.
A bejelentett kiadáscsökkentés egyben önleleplezés is. Annak a hamis, fideszes propagandának a leleplezése, hogy ,,Magyarország jobban teljesít”. A kormány maga sem hisz a tartós növekedésben, ezért kénytelen bevezetni újabb, az embereket most már közvetlenül is érintő megszorításokat. A nemzeti együttműködés rendszerén a mostani bejelentéssel megjelentek az első, már jól látható repedések, és csak idő kérdése, hogy mikor válik mindez finanszírozhatatlanná.
Dr. Bodnár Zoltán,
az MLP gazdaságpolitikai főtanácsadója, főpolgármester-jelöltje
További információ:
Szekula István
Sajtófőnök
+36 30 604 0629
Leave a Reply