Belépek a Pártba
06 március
2017
HÍR
401 látogató

Illegális bevándorlás : vizsgáltassa ki a kormány a szerb határon történteket!

Budapest, 2017. március 6., hétfő (MTI) – A Magyar Liberális Párt elnöke azt kéri, hogy a kormány vizsgáltassa ki, a határőrizeti szervek valóban bántalmazzák-e a menekülteket a magyar határon.

Fodor Gábor hétfői sajtótájékoztatóján a svéd Aftonbladet című lap beszámolójára hivatkozik, amelyben a szerb-magyar határig eljutott menekülteket valamint az Orvosok Határok Nélkül (Msf) nevű nemzetközi szervezetet szólaltatták meg. A bántalmazásról beszámoló menekültek mellett az Orvosok Határok Nélkül szakemberei arról beszéltek, hogy Szerbiában sok olyan sérüléssel találkoztak, amelyek arra utalnak, hogy a magyar határőrök illetve a határvédelemmel megbízottak fizikai erőszakot alkalmaznak az átjutni akarókkal szemben – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy korábban más segélyszervezetek is erre a problémára hívták fel a figyelmet.
A politikus azt is kijelentette, hogy a migrációs válsághelyzetnek semmilyen feltétele nem áll fel. A kormány továbbra is törvényellenesen jár el ebben a kérdésben, mert sem közegészségügyi, sem rendvédelmi indoka nincs a válsághelyzet fenntartásának, és a menedékkérők száma nem éri el a jogszabályban lefektetettet – hangsúlyozta Fodor Gábor.

 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.
22 június 2016
HÍR
Szolidárisak vagyunk a béremelésükért küzdő önkormányzati dolgozókkal
A Magyar Liberális Párt szolidaritást vállal azokkal az önkormányzati dolgozókkal, akik ma munkabeszüntetéssel hívták fel a figyelmet a bérhelyzetükre.
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
22 április 2016
HÍR
Liberálisok a Föld napjára: A Fidesz politikájából hiányzik az előrelátás és a környezetvédelem
A Liberálisok szerint Magyarország számára szomorú ünnep a Föld napja. A Fidesz az elmúlt években háttérbe szorította a környezetvédelem ügyét, és több megbocsáthatatlan lépést is tett hazánk természeti értékeivel szemben...

Videók

LiBERÁLiSOK