Belépek a Pártba
24 január
2018
HÍR
550 látogató

Ideiglenes szavazóhelyeket Európában!

A Magyar Liberális Párt a Belügyminisztériumhoz és a Külügyminisztériumhoz fordul annak érdekében, hogy a kormány tegyen meg mindent a további ideiglenes szavazóhelyiségek létrehozásáért a nyugat-európai nagyvárosokban.

A Liberálisok azért indították el év elején a “Szavazz haza!” kampányt, hogy a külföldön tanuló vagy dolgozó 600 ezer magyar állampolgár közül is minél többen éljenek demokratikus jogaikkal és vegyenek részt a választásokon. A kampányt az indokolja, hogy a kormány szándékosan korlátozza a magyarországi lakóhellyel rendelkező, de huzamosabb ideig külföldön dolgozó, tanuló magyar állampolgárok választójogát.

A hosszú távú céljaink között szerepel, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok ne csak levélben, de interneten keresztül is szavazhassanak. Az idő szűkössége és a kormány hatalmi érdekei miatt azonban erre már nincs lehetőség. Ezért tartjuk szükségesnek a kihelyezett szavazókörök létesítését a népesebb magyar közösségeknek helyet adó nyugat-európai térségekben és városokban.

A kampány kezdete óta rengeteg megkeresés érkezett hozzánk, a visszajelzések nyomán kiegészítettük a kihelyezett szavazókörök javasolt listáját. A Liberálisok azt szorgalmazzák, hogy minimumfeltételként az alábbi városokban jöjjenek létre kihelyezett szavazókörök: az ausztriai Grazban és Salzburgban, a dániai Aarhusban és Odense-ben, a nagy-britanniai Birminghamben, Cardiffban, Edinburgh-ban és Liverpoolban, a franciaországi Lyonban, Marseille-ben, Nancyben és Nantesben, a hollandiai Amszterdamban és Groningenben, az írországi Corkban, a németországi Drezdában, Frankfurtban, Hamburgban, Hannoverben és Nürnbergben, az olaszországi Nápolyban, a spanyolországi Malagában és Valenciában, a svájci Zürichben, valamint a svédországi Göteborgban.

A kihelyezett szavazókörök költségeit bőven fedezik azok az állami bevételek, amelyek a külföldön dolgozó magyar állampolgárok által hazaküldött pénzekből származnak. Tartozik nekik annyival a kormány, hogy biztosítja a demokratikus jogaik gyakorlásához szükséges feltételeket. A Liberálisok a továbbiakban is számítanak minden olyan párt és civil szervezet közreműködésére, amelyek egyetértenek azzal, hogy valódi demokráciában nem korlátozható az állampolgárok szavazati joga adminisztratív eszközökkel. Álljunk ki közösen a külföldön élő magyarok választójogáért, április 8-án pedig szavazzunk a változásra, szavazzunk a kormányváltásra!

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK