Belépek a Pártba
12 november
2016
HÍR
674 látogató

Határozati javaslatot készítenek a Liberálisok az oktatási rendszer megváltoztatására

Bősz Anett, a párt ügyvivője szombaton sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek elmondta, a javaslat egyik célja, hogy az alaptantervből kikerüljön a kötelező hittan és erkölcstan oktatása, ezek helyett gazdasági, jogi és demokráciaismeretet tanítanának.
Emellett a párt követeli a szabad tankönyvválasztást, mivel álláspontja szerint a kísérleti tankönyvek megbuktak, és sportágválasztó félévet is beiktatnának. Ennek lényege, hogy a diákok által választott sportág iskolai kereteken belüli gyakorlásával teljesítenék a mindennapos testnevelést.
Bősz Anett hangsúlyozta: olyan iskolarendszert képzelnek el, amely önálló, a saját jogaik ismeretével és a gazdasággal kapcsolatos tudnivalókkal rendelkező diákokat bocsát ki, akik képesek a saját jövőjüket befolyásolni. Hozzátette: most olyan “alattvalók” nevelésére van szüksége a rendszernek, akik nem tudnak kérdezni, nem szólnak, nem gondolkodnak és nincsenek tisztában alapvető jogaikkal.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK