Belépek a Pártba
10 február
2017
HÍR
671 látogató

Hagyjon fel a kormány a tanárok ellen folytatott lejárató-hadjárattal!

Az oktatási rendszerben a fortélyos félelem igazgat, sem az iskolaigazgatók, sem a pedagógusok nem élvezhetik, hogy egy önálló értelmiségi pályára léptek: alig van mozgásterük. Az Orbán-kormány olyan változásokat hajtott végre az oktatási rendszerben, amelyek miatt fél évszázados lemaradást vetítenek elő szakértők.  

Megszűnt a tanszabadság, a tanárokat megalázó adminisztratív munkára fogják, objektív számok alapján lehet kimondani, hogy ez az oktatáspolitika megbukott, sem az intézményeknek, sem a pedagógusoknak nincs autonómiája. Az intézményvezetők csak végrehajtók, kollégákat sarkall egymás feljelentésére a rendszer. Minden, amit meghagytak az iskoláknak, megalázó.

A kormány ahelyett, hogy hallgatna a szakmára, amely évek óta rázza a vészcsengőt, lejárató kampányt folytat a pedagógusok ellen, akik megpróbálják jobb belátásra bírni a vezetést. Elég abból, hogy úgy tesz a kabinet, mintha ezek a pedagógusok kevesebbet akarnának dolgozni, és többet keresni. Ez egyszerűen nem igaz.

Azt követeljük a kormánytól, hogy mindazt az időt és energiát, amit arra fordítanak, hogy lejárassák a pedagógusokat, fordítsák arra, hogy meghallgatják őket, és beépítik az oktatáspolitikájukba a követeléseiket, mert amit most a kormány művel, az az oktatási rendszer minden szereplőjének rossz. Rossz a diáknak, rossz a szülőnek, rossz a pedagógusnak és rossz az intézményvezetőnek.

Ami most történik, gyakorlatilag kényszerpályát teremt ennek a társadalomnak a következő fél évszázadra. A jövőnket játssza el az Orbán-kormány. A Magyar Liberális Párt azt követeli, hogy haladéktalanul álljon le a kormány a tanárok ellen folytatott, permanens hangulatkeltéssel, és hagyja őket dolgozni, valamint azt, hogy valódi szakmával tárgyaljon az oktatás helyzetéről, ne a saját barátaival.

Bősz Anett

Ügyvivő

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK