Belépek a Pártba
07 július
2014
HÍR
1052 látogató

Fodor Gábor levele Kövér László házelnöknek

Tisztelt Házelnök úr!

A Budapest Pride felvonulás napján, 2014. július 5-én, az egyik parlamenti párt, a Jobbik képviselői, egy olyan transzparenst tettek ki az Országgyűlés erkélyére, melyen az alábbi felirat állt: „A Ház nem kér a deviáns propagandából”. A szöveg azt sugallta, hogy az Országgyűlés és tisztségviselői, illetve minden parlamenti párt, egységesen utasítja el azt a polgárjogi küzdelmet, amelynek a felvonulás évek óta fontos részét képezi Magyarországon és szerte a világban. Ez nem igaz. Több ismert politikus társammal én is részt vettem a felvonuláson, támogatva azt, hogy az LMBTQ közösség tagjai ugyanolyan jogokkal rendelkezzenek, és ugyanolyan nyugodtan élhessék az életüket, mint bárki más Magyarországon. A felirat állítása hamis és hazug volt.

Az elmúlt időszakban számos képviselő kapott büntetést az Országgyűlés rendjének megsértéséért molinók, transzparensek használata miatt. Fontosnak tartom, hogy Házelnökként ne használjon kettős mércét a parlamenti pártokkal szemben – rója ki a szélsőjobboldali Jobbikra is ugyanazt a büntetést, melyet ilyen esetben más pártoknál alkalmazott. Ha nem így tesz, az azt sugallná, hogy az alkalmazott drákói szigor mögött pártpolitikai és propagandacélok húzódnak meg, nem pedig elvek. Ön is beláthatja, hogy ez rossz fényt vetne az Országgyűlés tekintélyére.

A Magyar Liberális Párt országgyűlési képviselőjeként arra kérem Önt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, emeljen szót a békés együttélés jegyében, utasítsa el a feltételezést, hogy a Jobbik molinója a Tisztelt Ház álláspontját hirdette és büntesse meg azokat, akik a Ház méltóságát megsértve cselekedtek július 5-én.

 Tisztelettel, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt országgyűlési képviselője

 

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK