Belépek a Pártba
27 augusztus
2019
HÍR
1151 látogató

Fodor Gábor lemond a Magyar Liberális Párt éléről

A Magyar Liberális Párt augusztus 26-i küldöttgyűlésén Fodor Gábor bejelentette, hogy lemond a párt vezetéséről. Döntését azzal indokolta, hogy a Fidesz által kialakított autoriter rendszer elleni fellépésre csak új típusú ellenzéki együttműködés kialakításával van lehetőség. A pártelnök az elmúlt években számtalan konfliktust vállalt az önálló liberális politika megerősítése érdekében, amit maradéktalanul sajnos nem sikerült megvalósítani. Ezért most, az új ellenzéki együttműködésben olyan vezetőre van szüksége a liberális politikai közösségnek, akit nem terhelnek az elmúlt évek vitái. A hétfői küldöttgyűlés egyhangúlag fogadta el a pártelnök döntését, a tisztújításra november végéig kerül sor.

Fodor Gábor 2013-ban alapította a Magyar Liberális Pártot, hogy önálló képviselete legyen a szabadelvű politikának. 2014-ben a párt elnökeként bejutott a magyar országgyűlésbe, 2018-ban pedig Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője vette át a liberális eszmék képviseletét a Parlamentben. Fodor Gábor célja az volt, hogy az európai értékek, a szabadságjogok iránt elkötelezett politikai közösséget építsen ki Magyarországon, és a jövő generációját felkészítse az országos szerepvállalásra. E célok megvalósultak, a szabadelvű, liberális gondolatnak létrejött a valódi politikai képviselete. A menekültekkel kapcsolatos népszavazásnál a párt egyedül szállt szembe a kormány propagandájával, állt ki a közös Európa, az emberi jogok és a humánum mellett.

Az illiberális államban, a kormányzati propagandával és sok esetben a baloldal támadásaival szemben is sikerült a párt önállóságát megőrizni. A Fidesz azonban olyan választási rendszert dolgozott ki, amelyben az ellenzéknek csak együttműködéssel, szoros szövetségi rendszerben van esélye leváltani a kormányzó pártot. Ennek a szövetségi politikának a kialakítását Fodor Gábor másokra szeretné bízni a jövőben.

Fodor Gábor tervei szerint újra egyetemi oktatóként folytatja pályáját, valamint egy olyan intézetet alapít meg, amely a közép-európai rendszerváltás történetét dolgozza fel.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK