Belépek a Pártba
10 február
2018
HÍR
489 látogató

Fodor Gábor, Bősz Anett: kompromisszumok árán, de hivatalosan is létrejött a Változás Szövetsége

Budapest, 2018. február 10., szombat (MTI) – Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője kapta meg a 15. helyet az MSZP-Párbeszéd országos listáján. A listán sem Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke, sem a párt logója nem fog szerepelni.

A döntést az MSZP szombati kongresszusa közben Fodor Gábor és Bősz Anett közösen jelentették be az újságíróknak. Fodor Gábor úgy fogalmazott, hogy a kongresszuson létrejött a “változás szövetsége, amelynek tagja a liberális párt is”.  Hozzátette, tudják hogy egy ilyen helyzetben minden pártnak kell kompromisszumokat kötnie, és a Liberálisok azok, akik a legtöbb kompromisszumot kötötték. Hangsúlyozta, hogy egy befutónak tartott helyet kaptak, de eközben több egyéni körzetben is visszaléptek, és elfogadták, hogy az országos listán ne szerepeljen a nevük. “Az együttes fellépésben hiszünk” – szögezte le.

Bősz Anett szintén a kompromisszumkészségüket hangsúlyozta, és felajánlotta a kampányhoz saját erőforrásaikat. Megjegyezte, hogy a megállapodással pontot tettek azoknak a feltételezéseknek a végére, amelyek szerint részükről kizárólag személyi ambíciókról szóltak a tárgyalások.

Arra a kérdésre, hogy kaptak-e más helyet a listán, Fodor Gábor azt mondta, ez még nyitott kérdés. A pártelnöktől megkérdezték, hogy indul-e egyéni körzetben, amire azt felelte: “itt is vannak még kérdőjelek, de ezek rövid időn belül lezárulnak”.

 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK