Belépek a Pártba
18 február
2015
HÍR
663 látogató

Fodor Gábor: Addig kérdezek Pintér Sándortól, amíg nem kapok válaszokat

Pintér Sándor egyetlen írásbeli kérdésemre sem adott választ az Ökotárssal kapcsolatban, így ismételten beadom azokat megválaszolásra.  Továbbra is úgy gondolom, törvénysértés nem maradhat felelős és következmény nélkül és ezt a belügyminiszter sem gondolhatja másként.

A Pintér Sándorhoz címzett írásbeli kérdéseimben egyértelműen fogalmaztam. Azt akartam megtudni, mikor kér bocsánatot a hatóság a törvénysértő házkutatásért az Ökotárstól, milyen személyi következményei voltak a törvénysértésnek, milyen felelősségre vonás történt a törvénysértés miatt a Nemzeti Nyomozó Irodánál és ki adta ki a parancsot a házkutatásra.

Mint ismert, a Budai Központi Kerületi bíróság január 19-én mondta ki, hogy az Ökotársnál és a szervezet munkatársainál végzett házkutatás törvénysértő volt. A jogerős ítélet óta sem a Belügyminisztériumtól, sem a Nemzeti Nyomozó Irodától nem érkezett magyarázat a lakosság és bocsánatkérés az Ökotárs felé.

Írásbeli kérdéseim egyértelműek, világosak voltak, azok egyikére sem kaptam választ. Nincs más eszközöm, minthogy újra és újra feltegyem azokat Pintér Sándornak mindaddig, míg egyértelmű kérdéseimre egyértelmű válaszokat nem kapok a mellébeszélés helyett.

Fodor Gábor, országgyűlési képviselő

 

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK