Belépek a Pártba
21 december
2017
HÍR
578 látogató

Megbukott Tarlós István paktuma a taxisokkal – Engedélyezni kell az Ubert Budapesten!

Budapest, 2017. december 21., csütörtök (MTI) – A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) szerint meg kell szüntetni fővárosi taxiszolgáltatás hatósági árazását, és szabályozott keretek között engedélyezni kellene az Ubert Budapesten.

Szabadai Viktor, az ellenzéki párt budapesti választmányának elnöke csütörtökön Budapesten, a Városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján annak kapcsán beszélt erről, hogy az Európai Bíróság szerdán kimondta: közlekedési vállalatnak minősül az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Uber, így érvényesíthető rá a hagyományos taxitársaságokra vonatkozó nemzeti szabályozás.

A liberális politikus értékelése szerint a 2013-as budapesti taxisrendelet megbukott, az sem a fővárosiaknak, sem a taxisoknak nem jó. Kifejtette: a hatósági árak torzítják a versenyt, ahogy a piacra való belépés lehetőségének szűkítése is. Ennek pedig az a következménye – folytatta -, hogy ünnepi időszakokon kívül is alig lehet taxit kapni.

Szabadai Viktor szerint az Uber engedélyezésével 1200 sofőrt lehetne bevonni a fővárosban a személyfuvarozásba. Az ellenzéki politikus úgy összegzett: új taxisrendeletet kell alkotni Budapesten, amely szabad árazást, szabad piaci belépést biztosít és lehetővé teszi az Uber működését ugyanolyan szabályok között, mint a többi szolgáltatóét.

Szabadai Viktor kitért arra, hogy az Állami Számvevőszék jelentéstervezetében több mint 10 millió forintra büntetné a Liberálisokat egy 2014 óta működő ingatlanbérlés, valamint egy 2016-os plakátkampány miatt. Szerinte a vizsgálat oka, hogy ellehetetlenítsék az ellenzéki pártokat a választás előtt. Elmondta, nagyon “súlyos lövést” kapott a demokrácia, és azon múlik túlélése, hogy a demokrata oldal szereplői felismerik-e, milyen súlyos a helyzet, és “az ócska mandátumkufárkodáson túl” képesek lesznek együtt gondolkodni.

 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK