Belépek a Pártba
26 február
2016
HÍR
752 látogató

Családbarát kormány: Áder húga a KLIK új elnöke

A KLIK-et nem megreformálni kell, hanem megszüntetni. Egy olyan szervezetet, amely szakmai értelemben képtelen ellátni feladatát, és amelynek az adóssága percenként 20.400 forinttal növekszik, a földdel kell egyenlővé tenni.

A családbarát kormányzás fogalma a Fidesz elképzeléseivel ellentétben nem azt jelenti, hogy a kormány, valamint a fideszes párttagok családtagjait hozzák helyzetbe, és ültetik a legfontosabb állami intézmények vezetői székébe. Csak a Fidesz-kormány fogalomrendszerében jelenti azt a családbarát foglalkoztatás, hogy egy szobában kell felnőni a regnáló kormány bármely tagjával.

Az oktatási rendszer teljes bukásáért maga a miniszterelnök felelős, aki bornírt, populista, autoriter politikusként nem érti a XXI. századi tudásfogalmat, és mindennel, amit kormánya oktatásügyben tett, az ország következő évtizedeinek romba döntéséhez járult hozzá. Éppen ezért hiába menesztik a pedagógustüntetések második áldozatát, Czunyiné után Hanesz Józsefet, semmit nem oldanak meg vele. A komplett rendszert kell lecserélni, nem a szervilis végrehajtók fejét.

A pedagógusmozgalom követeléseire nem jó válasz néhány cinikus látszatintézkedés. A kormány több mint százezer önálló értelmiségivel áll szemben, valamint mindazon gyerekek szüleivel, akiket minden nap megaláz a Fidesz által teremtett, oktatási rendszernek nevezett szörnyszülött.

Bősz Anett, ügyvivő

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK