Belépek a Pártba
09 november
2018
HÍR
691 látogató

Csak újrahasznosított papírt használjanak a közintézményekben!

 Budapest, 2018. november 9., péntek (MTI) – Határozati javaslatot nyújt be a Magyar Liberális Párt hétfőn a parlamentnek, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az újrahasznosított papír kötelező felhasználásáról az önkormányzati és állami tulajdonú intézményekben – közölte a párt budapesti választmányának elnöke pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón.

Szabadai Viktor azt mondta, a hulladékválság első áldozata a szelektív hulladék, azon belül pedig a papír volt, ez odáig vezetett, hogy 116 településen a kommunális hulladékot sem nem vitték el.     Az országgyűlési határozat elfogadására azért van szükség, hogy ilyen helyzet ne forduljon elő újra, és a hulladékgyűjtés mindenhol rendezett körülmények között működhessen – vélekedett.     Szerinte ez nem pártpolitikai érdek, hanem Magyarország közös érdeke – tette hozzá.     Kitért arra is, szerinte a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. működésére nincs szükség, ezért meg kell szűnnie, és el kell számolnia az elmúlt hét évvel.     A díjakat ugyanis beszedték, és nem fizették ki a szemétgyűjtési tevékenységet végző vállalkozókat, mégsem volt nyereséges egyik évük sem – közölte Szabadai Viktor.

Csak újrahasznosított papírt használhassanak az állami cégek!

Szemétkáosz – Zöld javaslattal köteleznénk a kormányt a hulladékválság megoldására. A javaslat szerint az állami és az önkormányzati cégek, hivatalok, intézmények csak újrahasznosított papírt használhatnának a munkájuk során, ami arra kényszerítené a kormányt, hogy végre megoldást találjanak a szemétkáoszra. Szabadai Viktor sajtótájékoztatója:

Közzétette: Liberálisok – 2018. november 9., péntek

 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK