A Magyar Liberális Párt egyetért az Európai Unió vezetőinek csütörtöki döntésével, amely szerint a tagállamoknak közösen kell megoldást találniuk a bevándorlás problémájára. Ezzel szemben az Orbán-kormány itthon úgy tesz, mintha a menekültek ügyét egy kegyetlen gyűlöletkampánnyal és egy négy méter magas kerítéssel el lehetne intézni.
A Magyar Liberális Párt felszólítja a magyar kormányt, hogy hagyja abba különutas politikáját, és a nemzetközi egyezményekben vállaltak szerint járjon el a bevándorlás kérdésében. Miközben a Fidesz azt próbálja elhitetni a magyar lakossággal, hogy a migrációs hullám elsőszámú áldozata Magyarország, a valóság azt mutatja, hogy a hazánkba érkező menekültek több mint 90 százaléka pár napon belül elhagyja az országot.
A magyar emberek a gyűlöletkeltés és az égig érő kerítések helyett felelős és valódi megoldást várnak a magyar kormánytól. Ennek pedig első számú feltétele, hogy az Orbán-kormány változtasson embertelen és arrogáns hozzáállásán, és az uniós tagállamokkal közösen próbáljon segíteni a bajba jutott menekülteken.
Leave a Reply