A Liberálisok megbízásából, a Závecz Research által készített legfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a magyar társadalom 73 százaléka ellenzi, és csupán 22 százaléka támogatja az iskolarendőrség intézményét. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 4-ből 3 ember ellenzi hazánkban az iskolaőrséget, ez az arány a nők körében még magasabb: 79 százalékuk utasítja el az iskolaőrök jelenlétét az oktatási intézményekben, a fideszes szavazóknak pedig több mint a kétharmada.
A Magyar Liberális Párt és a Demokratikus Koalíció szerint a felmérés alapján a legfőbb tanulság, hogy a Fidesz már meg sem próbálja meghallgatni azokat, akik a legtöbben vannak idehaza. Azért jutottunk el idáig, mert az iskolarendszer alulfinanszírozottságából és rossz szervezéséből adódóan nem maradt arra kapacitás, hogy a problémás gyerekeket integrálni tudják, és bevonják a főáramba. Mi, demokraták úgy látjuk: agresszióra nem lehet agresszióval válaszolni, a megoldás mindannyiunk közös feladata, amit nem lehet iskolaőrökre hárítani.
Bősz Anett, a Liberálisok elnöke, a DK frakcióvezető-helyettese
Bősz Anett témában tartott sajtótájékoztatóját itt nézhetik meg:
A magyarok többsége elutasítja az iskolaőrséget. Mai sajtótájékoztatómon a Závecz Research reprezentatív közvélemény-kutatásának eredményét ismertetem.
Közzétette: Bősz Anett – 2020. szeptember 9., szerda
Kép forrása: index.hu