Belépek a Pártba
18 január
2019
HÍR
527 látogató

Bősz Anett: Ne alázza meg a diákokat a középiskolai felvételi!

Az elmúlt években rendszeresen előfordult, hogy rendkívül nehéz írásbeli feladatokat kaptak az általános iskolások a gimnáziumi felvételikor. A feladatsorokat úgy állították össze, hogy azokat szinte lehetetlen volt hibátlanul megoldani. A többség számára súlyos kudarcélményt jelentett a rossz eredmény, a túl nehéz feladatokhoz pedig túl kevés idő állt a gyerekek rendelkezésére.

Elfogadhatatlan, hogy miközben a diákok rengeteg energiát fektetnek a felkészülésbe, komoly csalódást kell átélniük a teljesíthetetlen követelmények miatt. Néhány eredmény az elmúlt évekből: tavaly a 8 osztályos gimnáziumba felvételizők az 50 elérhető pontból mindössze 18,3 pontot tudtak elérni a matek írásbelin, azaz átlagosan 37 százalékosra sikerültek a felvételik. A tavalyelőtti hatosztályos gimnáziumi matek felvételin az 50 elérhető pontból csak 19,7-et tudtak átlagosan elérni a diákok, azaz 39 százalékos volt az átlagos eredmény.

Az Orbán-kormány gimnáziumi felvételi rendszere azt üzeni a gyerekeknek, hogy buták és tehetségtelenek, így kudarcfélővé tesznek olyan embereket, akik sikereorientált felnőttekként sokkal többre volnának képesek. A Liberálisok követelik, hogy a középiskolai felvételi vizsgaanyagát igazítsák a tananyaghoz! Csak olyat kérdezzenek a gyerekektől, amit korábban meg is tanítottak! Ne alázzák meg a diákokat!

Bősz Anett,  a Magyar Liberális Párt – Liberálisok országgyűlési képviselője

 

Bősz Anett sajtótájékoztatóját élőben közvetítettük a Facebookon:

Az Orbán-kormány gimnáziumi felvételi rendszere azt üzeni a gyerekeknek, hogy buták és tehetségtelenek. Ez elfogadhatatlan! A Liberálisok követelik, hogy a középiskolai felvételi vizsgaanyagát igazítsák a tananyaghoz! Csak olyat kérdezzenek a gyerekektől, amit korábban meg is tanítottak! Ne alázzák meg a diákokat, a felvételiző kisgyerekeket és fiatalokat!

Közzétette: Bősz Anett – 2019. január 18., péntek

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK