Belépek a Pártba
26 március
2019
HÍR
1109 látogató

Bősz Anett: Kövér László tovább csorbítaná az ellenzéki képviselők jogait

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt – Liberálisok országgyűlési képviselője élőben közvetítette az Országgyűlés igazságügyi bizottságát, amely Kövér László házelnök indítványát tűzte napirendre az országgyűlési képviselők közintézményekbe való belépési jogával kapcsolatban. Kövér László azután kezdeményezte a bizottság állásfoglalását, hogy Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke levélben kérte a házelnököt arra: indítson eljárást azon ellenzéki képviselők ellen, akik 2019. február 10-én az ÁSZ épülete előtt tüntettek. 

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága 8 igen, 4 nem szavazattal elfogadta a bizottsági tájékoztatót, amely feljogosíthatja Kövér László házelnököt arra, hogy tovább korlátozza az ellenzéki képviselők mozgásterét és jogosítványait. Bősz Anett szerint a bizottság döntése arra is feljogosíthatja a házelnököt, hogy újabb pénzbírságokat szabjon ki az ellenzéki képviselőkre.

Közzétette: Bősz Anett – 2019. március 26., kedd

A Liberálisok országgyűlési képviselője a bizottsági ülés után úgy nyilatkozott: nem ördögtől való dolog az Állami Számvevőszék fölmatricázása, látva, hogy az ÁSZ a Fidesz ostoraként funkcionál, és csak az ellenzéki pártokat képes sanyargatni. Bősz Anett a sajtónak nyilatkozva elmondta: valami megváltozott az előző év végén az ellenzék térfélen. Január óta folyamatosan egyeztetnek az ellenzéki pártok a további együttműködés lehetőségeiről és a demonstratív elemekről. “Azon a határon mozgunk, ahol a legjobban ki tudjuk használni a mentelmi jogunk adta lehetőségeket. A siker abban nyilvánult meg, hogy a kormánypárt elkezdte vitatni ennek szabályosságát: megijedt, látva, hogy ez tetszett az ellenzéki szavazóknak – fogalmazott a Liberálisok politikusa. Hozzátette: “fontos, hogy ilyen és hasonló figyelemfelkelő akciókkal fókuszba tudjuk helyezni az Országgyűlés munkáját, amin keresztül a visszásságok nyilvánosságra kerülhetnek. Ne feledjük: pont a kormányzati média túlsúlya és a Parlament fideszes szavazógyárrá alakítása késztet minket arra, hogy ilyen eszközökhöz nyúljunk. A kormánypárt ugyanakkor eltúlozza ezeket az ügyeket, amik nyáron kerülhetnek az Európai Bíróság elé. A nemzetközi fórumokon majd kiderül, ki követett el jogsértést” – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

Közzétette: Bősz Anett – 2019. március 26., kedd

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK