Belépek a Pártba
08 április
2016
HÍR
851 látogató

Bősz Anett: Az emberi méltóság hiánya az Úszószövetség rendszerhibája

A Magyar Úszószövetség felelőssége Kiss Lászlóénál is nagyobb. Gyárfásék, ahelyett, hogy meglátták volna, itt az idő elengedni a szövetségi kapitány kezét, olyan módon álltak ki mellette, amely alapján lényegében deklarálták, hogy számukra semmit sem ér az emberi méltóság. Kiss László lemondása a minimum, noha már az is problémákat vet fel, hogy társadalmi nyomásra volt szükség ahhoz, hogy megtegye ezt a lépést.

Kérdezem Gyárfás Tamást, hogy 2016-ban, az Európai Unió egyik tagországában hogy engedhetik meg maguknak mindezt? Az emberi méltóság lábbal tiprása az, ami lehetővé teszi az áldozathibáztatást, a történtek elbagatellizálását, vagy olyan módon való elferdítését, mintha nem is történt volna semmi.  Ezek a játszmák a családon belüli erőszak és a nők elleni erőszak kérdésköreiből jól ismertek. Hosszú az országok listája, amelyek már ratifikálták az Isztambuli Egyezményt, hazánk azonban ezt változatlanul halogatja. Nem véletlen a jó barátság Orbán és Gyárfás között.

Gyalázat, hogy a nők bántalmazásának ügyében milyen álláspontot képvisel ez az ország. Ennek súlyos társadalomromboló hatása van, és most újabb közszereplők bizonyították be: képtelenek európai módon viszonyulni a szexuális, a lelki és a fizikai erőszakhoz, amelyet leginkább nők és gyerekek ellen követnek el.

Az élsportolónak természetes az izomláz, de még a ficam és a rándulás is, esetleg egy eltört fül, a klóros víztől kiszáradt bőr, vagy a gerendán szerzett lila foltok. Ez az, amit egy ember vállal, amikor úgy dönt, nemzetközi szintű versenyzővé kíván válni. Amit azonban nem vállal: a saját jogainak sárba tiprását, és azt, hogy alapvető emberi jogokat vitassanak el tőle. Ezt jelenti ugyanis egy élet, amelyben a nevelés a félelemkeltésen, a megaláztatáson és a fizikai erőszakon alapszik.

A fentiek szolgáltatnak alapot Gyárfás Tamásnak és a Magyar Úszószövetségnek arra, hogy a nyilvánosság előtt is a diktatúrákat idéző, emberi méltóságot csak hírből ismerő sportközeget tárják a sajtó elé, felmentve ezzel a nemi erőszakot elkövető férfit, hibáztatva az áldozatul esett nőt – hiszen ez „mindennapos uszodai szex” csupán. Mindazoknak, akik részt vettek az elmúlt napok szerecsenmosdatásában, menniük kell. Egy ilyen sportvezetői gárda nem méltó arra, hogy 2017-ben az egész világ úszótársadalmát vendégül lássa hazánkban.

Bősz Anett, ügyvivő

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK