Belépek a Pártba
02 április
2015
HÍR
941 látogató

Bősz Anett az autizmus világnapjára (április 2.)

Köztünk élnek, de mégsem. A világuk a miénktől elzárva: idegenként mozognak a társadalomban. Ők sosem fognak igazán érteni bennünket, mi sem őket. Ezt a falat bontja le az elfogadás képessége. Szakemberek szerint nem az a dolgunk, hogy megvárjuk, míg egy autista beilleszkedik a társdalomba, hanem hogy olyan környezetet teremtsünk számára, amelyet maga is élhetőnek érez, és jól érzi magát benne.

A fogyatékkal élő emberek esetében sokszor lekorlátozódik az önálló élet lehetősége, de a környezet rengeteget segíthet abban, hogy fejlődhessenek, kipróbálhassák magukat, s olyan világot teremtsen számukra, amelyben – lehetőségeikhez mérten – a maguk urai lehetnek. Az Autizmus Világnapja arra buzdít minket, hogy ismerjük meg az autisták életvitelét, kerüljünk közelebb a világukhoz, amely mintegy kilyukaszthatatlan buborékként közlekedik az ép emberek társadalmában, de ha képesek vagyunk változni, akkor nem leszünk egymás számára teljesen idegenek.autizmus világnapja

Egy genetikai rendellenességgel küzdő ember korlátokba ütközik abban, mennyire képes belesimulni az őt körülvevő közösségbe, de nekünk, akik egészségesen születtünk, lehetőségünkben áll nyitni feléjük. Az idegrendszerük teremtette, sokszor két irányban átláthatatlan üvegbúra megannyi félelmet, szorongást, idegenkedést, szenvedést rejt számukra. A mai nap, olyan lehetőséget hoz magával, amelyet meg kell ragadnunk, hogy közelebb kerüljünk az autizmussal élő emberekhez. Ezek a lépések elengedhetetlenek ahhoz, hogy a fogyatékkal élők talán legelszigeteltebb csoportja is boldog életet élhessen.

Egy olyan országban szeretnék élni, ahol bőrszínre, nemre, vallási felekezetre, nemi identitástudatra való tekintet nélkül mindenki szabadnak, boldognak és a társadalom többi tagjával egyenlőnek érezheti magát. Az autistákkal sincs ez másként. Ma tehetünk egy lépést azok felé az emberek felé, akik mindenkinél jobban tudják tanítani az elfogadást, a toleranciát és a másik ember iránti tiszteletet. Ezért leszek ott a Világnap alkalmából rendezett flashmobon, és viselek egész nap kék színű ruhát.

 

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK