Belépek a Pártba
16 május
2018
HÍR
623 látogató

Bősz Anett az átláthatóságról és a szakmai függetlenségről kérdezte a miniszterjelölteket

Bősz Anett, a Liberálisok országgyűlési képviselője, a gazdasági bizottság alelnöke a miniszterjelöltek meghallgatását értékelte az új ciklus gazdasági bizottságának első két ülésnapja után. A Liberálisok ügyvivője Rogán Antal, Bártfai-Mager Andrea, Palkovics László, Süli János, Szijjártó Péter és Varga Mihály miniszterjelöltekhez is intézett olyan fontos kérdéseket, mint: ebben a centralizált kormánystruktúrában vajon hogyan tudják, tudják-e egyáltalán biztosítani a szakterületük függetlenségét és átláthatóságát.

Bősz Anett arra is felhívta a figyelmet az ATV műsorában, hogy miniszterjelölt és miniszterjelölt között is fontos különbséget tenni. Nem emlegethetjük például egy lapon a propagandaminisztérium korrupciós botrányoktól hemzsegő múlttal rendelkező vezetőjét, aki közpénzmilliárdokat szór el a kormány gyűlöletkeltésére, vagy egy szakmailag elismert pénzügyminiszter-jelöltet, akinek az esetében csak az a kérdés, hogy szakmai tudásával miért egy olyan korrupt, centralizált és antidemokratikus rendszert szolgál, mint az Orbán-kormányé. 

http://www.atv.hu/videok/video-20180516-miniszterjelolti-meghallgatasok-alkalmatlanok-a-jeloltek

Rogán Antaltól, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterjelölttől bár nehéz volt kérdezni, mert láthatóan jobban érdekelte őt a Magyarországon töltött vendégéjszakák bevételének 6 év alatt történt, statisztikai hibahatáron belül mozgó növekedése, mint a komplett rendszer, amiért a jövőben felelni fog, Bősz Anett azért tette egy próbát. Rövid szakmai kérdést intézett hozzá, mely úgy hangzott: tervezik-e, hogy a kis panziók felújítására szánt pályázati pénzek – szemben a Nemzeti Kastély- és Várprogrammal vagy a letelepedési kötvények ügyével – transzparensek lesznek. (A miniszterjelölt a múltról nem kívánt beszélni, azonban elmondta: mivel a jövőben mindenki kap pénzt, aki pályázik – mert a kis panziók felújítása turisztikai szempontból fontos – ennél tisztább és átláthatóbb rendszer nem lesz, a program szerinte transzparens lesz.)

———

Palkovics Lászlóhoz, Információs és Technológiai miniszterjelölthöz

Bősz Anett nem vitatta, hogy mindaz, amit a miniszterjelölt a prezentációjában említett, az egyik legfontosabb kihívás 2018-ban, valamint a következő évtizedekben, amely válaszokat kíván. Az országgyűlési képviselőnk elmondta: nagyon helyes, hogy a magyar kormány keresi ezeket a válaszokat. Üdvözlendő, hogy létrehozzák az Információs és Technológiai minisztériumot, azonban nem felejthetjük el, hogy a IV. ipari forradalomba való belépés nem egyenlő a technológiai eszközök tökéletes felhasználási képességeivel. A jövő generációinak nem csak a technológiát, de a fejüket is tudni kell használni. Nem információs társadalomra, hanem tudásalapú társadalomra van szükség. Bősz Anett ezért azt kérdezte: milyen módon kívánják a technológiai fejlődéshez felzárkóztatni a jövő generációkat, valamint az egész magyar társadalmat annak érdekében, hogy a nemzetközi gazdasági folyamatokhoz, valamint társadalmi folyamatokhoz mihamarabb felnőhessen ez az ország?

——

Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterjelölthöz

Bősz Anett szerint a miniszterjelölt által említett említett ügyek a fia és a volt férjével kapcsolatosan nehezen nevezhetőek magánéleti kérdésnek. Elsősorban nem politikai, hanem társadalmi kérdés, hogy a választók a mindenkori kormány tagjaiban és az általuk választott tisztségviselőkben maradéktalanul bízni tudjanak. Így ügyvivőnk kötelességének érezte, hogy jelezze: a miniszterjelöltnek ezzel a témával kapcsolatosan előbb-utóbb a nyilvánosság elé kell állnia. Ugyanakkor a Liberálisok politikusa eleget téve Bártfai-Mager Andrea kérésének a bizottsági ülésen nem firtatta a fenti ügyeket, ehelyett azt kérdezte, hogy a végletekig központosított Orbán-kormányban miképp látja biztosítottnak az önálló szakmai munkát, amikor ez még tárcával rendelkező miniszterek esetében sincs meg.

 

Süli János paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszterjelölthöz

A paksi szerződés értéke közel 4000 milliárd forint. Érthető, hogy az atomerőmű építése, valamint az ahhoz tartozó infrastruktúra kiépítése titkosított, hiszen akár nemzetbiztonsági kockázatot is rejthet magában az építmény tervrajzainak nyilvánossága. Az orosz féllel kötött hitelkonstrukció titkosságát azonban Bősz Anett nem látta indokoltnak. Süli Jánostól azt kérdezte: Amennyiben gazdasági vagy pénzügyi folyamatok nemzetbiztonsági kockázatot hordoznak magukban, nagyon súlyos esettel állunk szemben. Ilyen feltételrendszerben hogyan biztosítják a folyamatok átláthatóságát? Hogyan lesz transzparens Paks II bővítése? Nem csak ellenzékiként kötelességünk jelezni, hogy az adófizetőknek joguk van tudni, mire és hogyan költi el az állam a pénzüket. A Paks II bővítés mögött mozgó gazdasági folyamatok miért nem átláthatók? – tette fel kérdéseit a miniszterjelöltnek Bősz Anett.

 

 

Szijjártó Péter külgazdasági-és külügyminiszterjelölthöz

A gazdasági bizottság keretein belüli meghallgatás miatt Bősz Anett eltekintett attól a kérdésétől, amely a Fülöp-szigetek diktátorával való találkozóját érinti, azt azonban kötelességének érezte jelezni, hogy ezek a külügyi kapcsolataink is rombolják hazánk nemzetközi megbecsülését.

Bősz Anett Szijjártó Péternek azt mondta: A külgazdasági folyamatokat tekintve nem tudok elmenni a tény mellett, hogy az Ön által tartott prezentációval párhuzamosan kialakult, hogy a Világgazdasági fórum felmérése alapján a versenyképességi mutatóink alapján a 60. hely mögé csúsztunk vissza, az Európai Unió tagországait tekintve az 5 leggyengébben teljesítő ország között vagyunk.

A V4-ek átalakulása, valamint 2 regionális partnerünk átnyergelése inkább az S3-ra, maguk mögött hagyva a magyar és a lengyel felet, intő jel kellene, hogy legyen a magyar kormány számára, mind diplomáciai, mind külgazdasági síkon. Milyen stratégiája van arra régi-új miniszterként, hogy kikerüljünk legalább a regionális leszakadó szerepéből? – kérdezte a Liberálisok politikusa.
———

Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölthöz

Bősz Anett: Az Ön által felsorolt célok, a hatékonyság és a termelékenység növelése, a munkapiac a minőségi javulása, felelős költségvetés, csökkenő hiány, és felelős gazdálkodás, helyes célok. Azonban egy technikai problémára hívnám fel a figyelmet, amely az elmúlt hónapokban az Ön kormányban folytatott szakmai tevékenységével kapcsolatosan felmerült. Ez pedig a miniszterelnök kampányban tett kijelentése arról, hogy csak olyan gazdasági miniszterrel tud együttműködni a jövőben, aki négy évre vállalja a 4%-os gazdasági növekedést. Azt szeretném kérdezni, hogy Ön győzte-e meg a miniszterelnököt arról, hogy felelős kormány ilyen vállalást nem tesz, vagy a miniszterelnök győzte meg Önt, hogy dobja sutba a közgazdasági értelemben vett felelősségérzetét? – hangzott el országgyűlési képviselőnk kérdése.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK