Belépek a Pártba
28 január
2016
HÍR
497 látogató

Bősz Anett: A kormányzati beavatkozás súlyos károkat okozott az oktatás minden szintjén

A Liberálisok felszólítják a kormányt, hogy vonja vissza a konzisztóriumok megalakulását lehetővé tévő törvényjavaslatot és állítsa vissza az autonómiát a felsőoktatási intézményekben! A konzisztóriumok megalakulásával a felsőoktatási intézmények pénzügyi függetlenségének kiiktatása után a stratégiai döntéseket  is kivonják kormányzati hatáskörbe, hiszen a konzisztórium nem más, mint egy kormányzati delegáltakkal feltöltött testület.

A Liberálisok egyetértenek az Eötvös Károly Intézet megállapításaival, melyek szerint a konzisztóriumok létrehozása alkotmányellenes, mert sérti az egyetemi autonómia elvét és az Alaptörvény szövegét is. Az egyetemeket, mint a tudományos élet alapintézményeit autonómia és önkormányzatiság illeti meg, amivel nem egyeztethető össze a túlnyomórészt a kormányzat által kinevezett tagokból álló konzisztórium részvétele a döntéshozatalban.

A Liberálisok továbbra is kérik az önálló oktatási minisztériumot. Létrehozásának szükségességét bizonyítja az utóbbi napok tapasztalata, amely alapján egyértelműen látszik Balog Zoltán rémísztő tájékozatlansága a közoktatásban uralkodó állapotokról. Ez is azt bizonyítja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője képtelen felügyelni az oktatásügyet.

Bősz Anett, ügyvivő

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK