Belépek a Pártba
05 június
2018
HÍR
926 látogató

Bősz Anett: A gyűlölet és az embertelenség törvénycsomagja a Stop Soros

Az elmúlt években hozzászokhattunk ahhoz, hogy az Orbán-kormány minden kritikát élből elutasít. Ha valaki konstruktív ellenvéleményt fogalmaz meg a Fidesz politikájával szemben, az rögvest Soros-bérencé, migránssimogatóvá, vagy éppen hazaáruló liberálissá válik. A Liberálisokkal szomorúan tapasztaljuk, hogy a magyar közéletben a szakmai párbeszéd, az építő vita helyét a zsigeri indulat vette át.

A Fidesz minden kritikára elemi erejű támadással válaszol, ez pedig a magyar társadalom megosztásához és a közéleti viták elmérgesedéséhez vezet. Az elmúlt napokban hallhattuk a civilek véleményét. Hallhattuk, mit gondol az ENSZ és az Európai Unió. Tudjuk, hogy a Fidesz európai pártcsaládjából is sokan elítélik azt, amit a Fidesz a civilekkel tervez tenni.

Ismerjük a mesét. A kormány meg akarja védeni Magyarországot a legnagyobb veszélytől, a bevándorlástól, és hazánk egyetlen esélye a Fidesz biztonságot jelentő politikája. Aki pedig nem támogatja ezt a törekvést, az mind a magyar nemzet ellen cselekszik, itthon és külföldön is. Aki nem a gyűlöletkampány vagy a bezárkózó, nacionalista felfogás szerint határozza meg a menekültüggyel kapcsolatos álláspontját, azt Önök itthon hazaárulónak, Európában pedig ostobának és felelőtlennek minősítik.

A Stop Sorost nem pusztán emberiességi és elvi alapon utasítjuk el. Számos szakmai érv szól amellett, hogy a kormány civileket megbélyegző, keleti autoriter rendszereket idéző törvényét elutasítsuk. A törvényjavaslat szembemegy az alapvető európai értékekkel, az alapvető emberi jogokkal, és a demokratikus értékekkel. Tudom, Önöknek utóbbi három nem jelent semmit.

Fel kell hívnom ugyanakkor arra a nagyságrendileg 20 ezer emberre a figyelmet, akik megfelelő ellenőrzés nélkül jutottak hazánkba a letelepedési kötvényprogramonkeresztül. Önök összeveszejtettek magyart és magyart, majd becsapták a magyar társadalmat, amikor titokban Magyarország teljesítette a kvótát, és több mint 1300 menekültet befogadtak. Tízmilliárdokat költöttek arra, hogy a segítségünkre szorulókat gyűlöljék magyarok. Nem pusztán a menekülteket, de az őket segítőket és más véleményt megfogalmazókat is tömegek gyűlölik ebben az országban. Ezért a történelmi bűnért Önök a felelősek.

Orbán Viktor azzal kezdte meg harmadik ciklusát, hogy kijelentette, „régi vágású kereszténydemokráciát” építenek majd az elkövetkezendőkben.

Szemmel látható, hogy a demokratikus értékek, a szabadságjogok és az európai értékek Önöknek már nem számítanak. Emiatt szeretném emlékeztetni Önöket arra, amit az Önök miniszterelnöke mondott. Orbán Viktor a keresztény Európa és a keresztény Magyarország megvédésén és továbbépítésén dolgozik.

Kérdezem Önöket, hogy amikor az adófizetők tízmilliárdjainak elköltésével egyedüli céljuk az, hogy idegenek és máshogy gondolkodó magyar társadalmi csoportok ellen gyűlöletet szítsanak, az hogyan fér össze a kereszténység középpontjában álló szeretettel?

Szeretném megtudni Önöktől, hogy a kereszténység nevében hogyan adhatják a nevüket egy olyan törvényjavaslathoz, amely homlokegyenest szembemegy a kereszténység legfontosabb tanításával, a felebaráti szeretettel?

Önök egy olyan törvényt akarnak elfogadni, amely végérvényesen el akarja lehetetleníteni azokat a magyar civil szervezeteket, akik segítséget nyújtanak más embereknek.Önök bűnözőként tekintenek azokra, akik emberségesen bánnak felebarátainkkal. Egyéves börtönnel fenyegetik azokat, akik jogi tanácsokkal vagy információval segítenék a határunkhoz érkező embereket. Hogyan lehetséges ez? Ez volna a régi vágású kereszténydemokrácia? Ez volna a keresztény felebaráti szeretet? Ezt az értékrendet, ezt a hozzáállást akarják Önök megvédeni a menekültektől?  

Kérem, hallgassanak a hitükre, az Önöknek fontos vallási tanításokra! Ne támogassák az embertelenség és a gyűlölet törvénycsomagját. Ha a demokráciáért, Európáért és az alapvető jogokért nem akarnak kiállni, akkor álljanak ki a keresztény értékekért! Álljanak ki mindazért, amit a II. világháború utáni Európa jelent. Álljanak ki az egységért a sokszínűségben. Álljanak ki azért, hogy Európa megmaradhasson ilyennek. Vessenek véget a saját kirekesztő politikájuknak. Csak így maradhatnak európaiak.

A fentiek fényében, bízom benne, hogy a kirekesztő nacionalizmus, a gyűlöletkeltő propaganda és a bezárkózó nemzet helyett Önök is Európát választják. Válasszanak egy szabad, demokratikus, európai Magyarországot, amely nem egy látszatkerítés mögé bújik a kihívások elől, hanem megoldani kívánja azokat.

Tegyék le a voksukat egy olyan Magyarország mellé, amely nem falakat emel ember és ember közé a magyar társadalomban, hanem a társadalmi kohézióért dolgozik.

Miért nem tűznek ki célul egy olyan Magyarországot, amely mind a jogállami normákat, mind a demokratikus intézményrendszert tiszteletben tartja, csakúgy, mint az emberi méltóságot és minden ember alapvető jogait? Erre kötelezné Önöket a felebaráti szeretet.

Ennek fényében, bízom benne, hogy Önök is, csakúgy, mint minden jóérzésű demokrata az ellenzék padsoraiban, nemet mondanak a Stop Sorosra.

 

A felszólalásról készített teljes videófelvétel a Liberálisok Youtube-csatornáján, a rövidített verzió pedig Bősz Anett Facebook-oldalán érhető el!

 

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK