Belépek a Pártba
01 június
2021
HÍR
2534 látogató

Bősz Anett: A Fidesz nemet mondott Érdnek, Törökbálintnak, Diósdnak és Tárnoknak

Bősz Anett, a DK frakcióvezető-helyettese, a Liberálisok elnöke napirend utáni parlamenti felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormánypárti képviselők érdemi vita nélkül söpörték le az asztalról a képviselő asszony Érd és környékére vonatkozó költségvetési módosító javaslatait, amelyek elengedhetetlen segítséget nyújthattak volna a forrásmegvonásokkal küzdő térségnek. Kiemelte, hogy Érd 2019 előtt évi 700 millió forintos támogatást kapott, amelyet – lévén, hogy azóta a demokratikus ellenzék átvette a város irányítását – többé nem folyósítottak a település számára. „A járvány harmadik hullámára így Érd 1,4 milliárd forintos hiánnyal fordult rá, a kormány döntéseinek következtében. További 600 millió forintos gépjárműadó-elvonás terhelte a települést két év viszonylatában, a helyi iparűzési adóbevételek szabálymódosításai miatt elesett a város további 1 milliárd 250 millió forinttól. Így összesen 3 milliárd 250 millió forintos a hiánya.” – számolt be a várost érintő súlyos megvonásokról az országgyűlési képviselő. Bősz Anett szerint, így Aradszki András jelenlegi fideszes képviselő hiába könyveli el sikerként a városnak járó 777 milliós állami támogatást, hiszen ez az összeg a hiány egynegyedét sem fedezi.

A képviselő asszony továbbá jelezte az országgyűlés előtt, hogy módosító javaslata sok más környékbeli településnek jelentett volna segítséget. Megvalósulhatott volna többek között a diósdi úthálózat modernizációja, és a diósdi városháza felújítása, a tárnoki Szőlőhegyi út és a Sóskúti út kereszteződésétől kezdődő útszakasz gyalogos- és biciklibarát felújítása és a törökbálinti zajvédőfal megépítése is. A képviselő asszony szerint ezekre a fejlesztésekre feltétlen szüksége lett volna a térségben élőknek, de a kormánypárti képviselők vita nélkül utasították el azokat. „Esetleg most Aradszki András képviselőtársam is megpróbálhatná benyújtani ezt a módosító javaslatot, még hátravan egy kör a költségvetési vitából. Talán neki elfogadják. És talán így bizonyíthatná, hogy a helyieket képviseli a Parlamentben, nem a kormányt helyben.” – zárta felszólalását Bősz Anett.

A felszólalást a linkre kattintva tudják visszanézni: https://www.facebook.com/boszanett.blogja/posts/2980402298849139

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK