Belépek a Pártba
03 június
2019
HÍR
468 látogató

Bősz Anett a demokráciáról és a szabadságról tartott előadást Tajvanban

Bősz Anett a tajvani nagykövetség meghívására részt vett a Szabadság és a Demokrácia 2019-es Nemzetközi Konferenciáján Tajvanban (angolul: 2019 International Forum on Freedom and Democracy). A rendezvényen a Magyar Liberális Párt országgyűlési képviselője a szabadság és a demokrácia fontosságáról tartott előadást a jelenlegi világgazdasági helyzet tükrében.

Bősz Anett előadásában elmondta: a történelmi nyugati világhoz tartozó országoknak, országcsoportoknak, azaz az Amerikai Egyesült Államoknak, Kanadának, az Európai Uniónak, valamint az ázsiai demokratikus országoknak közös felelősségük van abban, hogy megállítsák a revizionista hatalmak, mint Kína vagy Oroszország gazdasági előretörését. Közös felelősségük van abban, hogy a demokratikus országok szabályozzák a világpiacot, hiszen a globalizáció harmadik hullámában már nem csak a növekedés és a gazdasági szabadság fenntartásáért kell szabályozni a piacot, hanem azért is, hogy a piac minél inkább az emberi méltóság és az emberi jogok érvényesülését szolgálja – hívta fel a figyelmet a világgazdaság jelenlegi kihívásaira a Liberálisok képviselője.

Az ellenzéki politikus a demokratikus országok felelősségéhez sorolta az emberi jogok érvényesülését, és azoknak a társadalmaknak a segítését is, melyek jelen pillanatban jogfosztottságban élnek. Az országgyűlési képviselő előadásában arra figyelmeztetett: komolyan kell vennünk a kereskedelmi háborúkat, a szabadkereskedelmi övezeteket pedig bővíteni kell. „Nem hagyhatjuk, hogy Putyin Oroszországa vagy Kína határozza meg a világgazdasági sztenderdeket, hiszen azon, hogy a revizionista vagy a demokratikus országok alakítják-e ezeket a folyamatokat, nem múlik kevesebb, mint hogy milyen lesz a következő időszak emberek milliárdjai számára a Földön” – zárta előadását Bősz Anett.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK