Belépek a Pártba
19 március
2016
HÍR
623 látogató

Bodnár Zoltán: Így rabolja el a Fidesz az uniós támogatásokat

A Liberálisok felszólítják a Miniszterelnökséget, hogy a Nemzeti Fejlesztési Programiroda haladéktalanul vonja vissza a 420 milliárd forintnyi uniós támogatású építőipari beruházásra meghirdetett pályázatokat.

A Fidesz még csak leplezni sem igyekszik, hogy mindenféle verseny nélkül – többek között számtalan hazai közép- és kisvállalkozás kizárásával – ,látatlanban juttat 420 milliárd forintos uniós támogatást az új fideszes oligarcháknak, olyan testreszabott pályázati feltételek meghatározásával, amelyeknek csak Mészáros Lőrinc cége, a Duna Aszfalt Kft és a Békés Drén Kft. felel meg.

A 2020-ig megvalósítandó és ma még meg sem határozott konkrét projektek  ilyen szétosztása arról árulkodik, hogy a Fidesz nem bízik a 2018-as választási győzelmében, s még bukása előtt biztosítani akarja, hogy az uniós adófizetők pénzéből finanszírozott programok haszna saját kegyeltjeit gazdagítsa. A valóságos és tisztességes közbeszerzés ilyen átlátszó kizárása maga az államilag szervezett csalás, aminek megakadályozása érdekében a Magyar Liberális Párt bejelentést tesz az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalánál.

Bodnár Zoltán, ügyvivő

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK