Belépek a Pártba
17 május
2017
HÍR
618 látogató

Betelt a pohár

A mai napon az Európai Parlament képviselői nagy többséggel úgy döntöttek, hogy megkezdik az előkészítését az EU legsúlyosabb, eddig még soha nem alkalmazott szankciójának, a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelye beindításának. A nagy szavazat-többség világosan jelzi, hogy nem csak a négy kezdeményező frakció, hanem számos néppárti képviselő is egyetért a magyar kormány megbüntetésével. Ez egy hosszú folyamat első lépése, amelynek a végén akár a magyar kormány szavazati jogának elveszítése vagy a pénzügyi támogatások felfüggesztése is állhat. Elfogyott a türelem a magyar kormány pávatánca után, a folyamatos provokációkat megelégelték  a korábbi szövetségesek is.
Mostantól a magyar kormány minden lépését folyamatosan vizsgálni fogják Brüsszelben és hosszú ideig a szégyenpadra kerül, párialétbe szorul a kabinet. Ha a kifogásolt ügyekben (CEU, civilek üldözése, Brüsszel elleni uszító kampány, migrációs törvények) nem lesz érdemi változás, nagyon súlyos következményekkel kell számolnunk, amit sajnos nem csupán a kormány, de az egész ország fog elszenvedni.
A Liberálisok sajnálják, hogy a demokrata, Európa iránt elkötelezett ellenzéki pártok korábban elutasították a közös fellépés lehetőségét május 9-én, az Európa Napon. De ez a mostani strasbourgi döntés is arra int minket, hogy közösen lépjünk fel az európai értékeket elutasító, a jogállamiságot romboló, hazánkat Európától eltávolító, orosz függőségbe taszító hatalommal szemben. A Liberálisok felhívják az ellenzéki pártokat és civil szervezeteket egy közös Európa melletti és a kormány politikáját elutasító demonstrációra!

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK