Balogh Luca, középiskolai diák beszéde – 2015. október 23.

Nagy megtiszteltetés és nagy felelősség a Magyar Liberális Párt felkérésére itt, a 301-es parcellánál beszélni . Itt, ahova a forradalmat követő megtorlás során kivégzett szabadságszerető embereket temették.

Nem tudom, hogyan vélekedett az eseményekről az akkori ifjúság és azt sem vállalhatom, hogy elmondjam, mit gondol az 1956-os forradalomról a mai ifjúság. Csak a saját tapasztalataimról és érzéseimről tudok beszélni.

Diákként október 23-ából annyit tapasztaltam korábban, hogy munkaszüneti nap. Míg minden március 15-én – nagyon helyesen – megemlékezések sorát tartják az iskolákban és intézményekben, addig október 23-a sokkal csendesebben telik el. Míg  1848. március 15. minden eseményét tanítják az iskolában, feldolgozták a megemlékezések során, addig október 23-a eseményei, előzményei és következményei nincsenek kellőképpen letisztázva. Vajon tisztában van-e mindenki azzal, hogy az 56-ot követő megtorlások során háromszor annyi embert végeztek ki, mint az 1848-as forradalom után?

A történelmi eseményeknek minden rendszerben megvolt az aktuális megemlékezési formája. Az 56-os eseményeket véleményem szerint nem újraértelmezni kellene, csak kibontani, jelentőséget adni neki. Addig kellene megtenni, amíg személyes emlékek is rendelkezésre állnak. Szomorú aktualitást ad ennek az 1989-es rendszerváltás első köztársasági elnökének halála. Göncz Árpád, aki maga is részt vett a forradalomban és viselte a későbbi megtorlásokat, még ideiglenes elnökként azt a törvényt írta alá először, amelyik az ’56-os eseményeket forradalom és szabadságharccá nyilvánította.

Az 1956-ban a fővároson kívül, vidéken is számos városban voltak megmozdulások. Veszprém megyei lévén itt Brusznyai Árpádot említem meg, aki Veszprémben a tanítványait forradalmi csoportba szervezte, de soha nem engedte őket fegyveres harc közelébe.  Brusznyait  koncepciós perben halálra ítélték.

Ahol állunk, a 301-es parcella a magyar nemzet egyik legfontosabb történelmi emlékhelye. Emlékeznünk kell a kivégzettekre, és arra, hogy az 1963-as amnesztiával nem szabadult ki minden 56-os politikai fogoly. Többszáz embernek még 1972-ig kellett elviselni a börtön megpróbáltatásait.

Mást jelentett akkor magyarnak lenni, mint most. Szovjet megszállás alatt volt a Magyar Népköztársaság. Volt egy összetartó erő az idegen hatalom ellen. Nem Nagy-Magyarországot akartak, hanem egy önálló, szabad országot, melyet 1989-ben sikerült megvalósítani.

A magyar haza múltja és jövője – politikai indíttatástól függetlenül – mindenki számára fontos kell, hogy legyen. Vigyáznunk kell azonban, hogy ne essünk át a ló túloldalára, hogy a magyarság egy közös földet, kultúrát, nyelvet jelentsen és ne egy felsőbbrendűségi érzésbe csapjon át. Hogy a szimbólumaink ne a gyűlölet jelképeivé váljanak.

Gyerekkoromban a kertünkben volt egy magyar zászló. Aztán egyszercsak 2002-ben eltűnt. Mikor anyámékat kérdeztem csak annyit mondtak, hogy olyan célokra használják ezt a jelképet, amivel nem értenek egyet. Én szerettem ezt a zászlót, és most is szeretem. Azonban a kertünkbe azóta sem került vissza és addig nem is fog, amíg minden magyarzászlós házat megbélyegeznek. Én igenis szeretném szeretni a zászlónkat anélkül hogy szélsőjobbos lennék. Szeretném, ha visszakapná eredeti jelentését. Ha azt jelentené, hogy büszke vagyok a kultúránkra, a nyelvünkre, az irodalmunkra és a hőseinkre.

Merjünk példaképet választani a bátrak közül! Mert aki kiáll, s ha kell, harcol a hazájáért, az nem biztos, hogy szélsőjobbos, és aki szélsőjobbos nem biztos hogy kiáll és harcol a hazájáért. Mindenkinek joga eldönteni, hogy mit jelent számára magyarnak lenni, a nemzethez tartozni, de azt gondolom, hogy a gyűlölködés és a kirekesztést nem a magyarság kifejező eszköze. Ha a magyarságunkat meg akarjuk becsülni ,akkor a múltat fel kell tárni, meg kell becsülni ami jó volt és tanulni kell a hibákból.

Úgy gondolom Magyarországnak mindig a nyugati irány hozott fejlődést.  A nemzetállamok iránti vágy nagyban megnehezíti a közös európai gondolkodást és cselekvést, amihez a nemzetek belső békéje is szükséges.