Belépek a Pártba
20 augusztus
2019
HÍR
387 látogató

Az Orbán-kormány lerombolja István király 1000 éves álmát

A Fidesz szembefordult államalapító nagy királyunk, Szent István örökségével. Az Orbán-kormány szembefordult az európai Magyarországgal.

Orbán Viktor és pártja az elmúlt években nyíltan tagadta meg az európai értékeket és nyugat-európai szövetségeseinket. Ahelyett, hogy az erősebb Európáért és az európai értékeken alapuló Magyarország megerősítéséért dolgozott volna, keleti diktátorokkal lépett szövetségre és hadat üzent a magyar demokráciának.

Az elmúlt kilenc évben Magyarország folyamatosan és látványosan leszakadt még régiós versenytársaihoz képest is. Az európai uniós támogatásokat az ország felzárkóztatása helyett a pártvagyon gyarapítására fordította a Fidesz-kormány. Magyarország Orbán Viktor korrupt és szabadságellenes politikája miatt gyengébbé és kiszolgáltatottabbá vált. A Fidesz félelmen és gyűlöletkeltésen alapuló kormányzása hazánk elszigetelődéséhez vezetett a kontinensen.

Ahhoz, hogy visszatérjünk az államalapító királyunk által kijelölt ösvényre, teljes fordulatra van szükség. Olyan kormányzásra, amely a demokráciára és az alapvető emberi jogokra épül.

 

 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK