Belépek a Pártba
11 november
2020
HÍR
572 látogató

Az ellenzék közös közleménye: Orbán vonja vissza törvényjavaslatait – Ha segíteni nem tud, legalább ne ártson

Orbán retteg 2022-től. Retteg, hogy elveszti hatalmát. A kormány új alkotmány- és törvénymódosító javaslatai beismerő vallomások erre, hiszen ezek legfontosabb célja, hogy ellehetetlenítse a közpénzek elköltésének átláthatóságát, és bebetonozza saját „köz”alapítványaik vagyoni helyzetét. Úgy látszik a járványhelyzet közepén számukra ez a legfontosabb. A Liberálisok a többi ellenzéki párthoz hasonlóan szintén azt követelik: A kormány vonja vissza gyalázatos törvényjavaslataikat!

Az ellenzék közös közleménye: Orbán vonja vissza törvényjavaslatait – Ha segíteni nem tud, legalább ne ártson

Orbán Viktor retteg attól, hogy 2022-ben elveszíti a választást, miközben továbbra is embertelen, aljas kormányzást folytat. Ezt üzenték a kormánypárt keddi intézkedései, amelynek során a fideszes és az úgynevezett kereszténydemokrata képviselők remegő kézzel megírt alkotmánymódosítás keretében tettek ismételt lépéseket a közpénzek ellopása, valamint a közpénzekkel kitömött cégek, alapítványok bebetonozása és elrejtése érdekében. Tették mindezt a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor a válság megfékezésére, a lehető legtöbb ember megmentésére és megvédésére kellene koncentrálni. Egyszerűbben: miközben feltehetően magyar emberek százai halnak meg Orbánék súlyos, történelmi késlekedései, átjachtozott hónapjai miatt, a miniszterelnök és csapata magyar emberek további adómilliárdjait játssza át a kastélyokkal, hajókkal, repülőkkel már amúgy is kitömött oligarcháknak, bebiztosítva őket a 2022-es vereségre.

Orbán kétségbeesett lépéseinek sorába illeszkedik az is, hogy – tökéletesen demokráciaellenes módon – egyeztetés nélkül, másfél évvel az országgyűlési választások előtt benyújtotta a választási törvény módosítását szolgáló javaslatot. Ez is csak azt mutatja, hogy Orbán már a saját maga által, saját magának írt választási rendszerben sem érzi biztonságban magát. Utóbbira minden oka megvan, mert veszíteni is fog – ezt Orbán is beismerte az ominózus törvényjavaslatokkal.

Ha valamikor, most kiváltképpen igaz: Orbán Viktor végképp méltatlanná vált hivatalára. Követeljük, hogy vonja vissza a vonatkozó törvényjavaslatokat, továbbá töltse lopás és ügyeskedés nélkül a hátralévő hivatali időt. Hogy minisztereit és államtitkárait idézzük: Ha a világjárvány idején segíteni nem tud, legalább ne ártson.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK