A szerencsejáték területén eddig is monopol helyzetben lévő kormánybiztos Andy Vajna, újabb előnyhöz jutott a szerencsejáték-törvény módosításának köszönhetően. Az Országgyűlés által kivételes eljárásban tárgyalt módosító javaslatnak köszönhetően (hétfőn beadták, kedden elfogadták és megszavazták), az online szerencsejátékkal kapcsolatos tevékenységek gyakorlása kizárólag a kormányhoz közeli emberek körére, vagyis Andy Vajnára és Szima Gáborra korlátozódik, hiszen csak ők indíthatnak online kaszinóoldalt, mivel csak nekik van ehhez megfelelő engedélyük.
A Liberálisok felháborítónak tartják, hogy újabb területre terjesztették ki az aránytalanul nagy állami beavatkozást, hiszen a módosításnak köszönhetően meghatározzák, hol költhetik el a szerencsejátékban résztvevők az erre szánt pénzüket, így segítve elő ismételten a kormányközeli emberek vagyonának gyarapodását. A szeptemberi módosítás óta a NAV feketelistájára 69 online szerencsejáték oldal került fel, ezek a cégek pedig biztosak lehetnek benne, hogy rövid időn belül blokkolásra kerülnek. Felmerül a kérdés.: vajon azért kellet ilyen gyorsan módosítani az említett törvényt, hogy Andy Vajna online kaszinója zavartalanul megnyithasson?
A Liberálisok számára elfogadhatatlan, hogy a magyar gazdaság ilyen jelentős szelete két-három ember kezébe kerülhessen! Elvárjuk, hogy a kaszinók kiosztásáról nyílt tendereket követően és nem politikai hovatartozás alapján döntsenek, a koncessziók megítélését, illetve a kaszinók tényleges működését pedig egy független felügyeleti szerv ellenőrizze! Mindaddig, ameddig a kaszinó-bizniszből az online szerencsejátékra is átterjeszkedő Andy Vajna kaszinói nincsenek bekötve a NAV-hoz, minden olyan kormányzati kommunikáció, ami az illegális szerencsejáték-szervezők piacról való eltüntetéséről szól, csupán üres lózung marad!
Sermer Ádám, elnök LiFT (Liberális Fiatalok Társasága)