Belépek a Pártba
01 február
2019
HÍR
368 látogató

Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék a közigazgatási bíróságok miatt

Az ellenzéki pártok kidolgozták a közigazgatási bíróságokkal kapcsolatos, botrányos módon elfogadott törvények alkotmánybírósági normakontroll-beadványát. A közös indítványt – amelyet több független képviselő is támogatott aláírásával – a napokban eljuttatjuk a taláros testületnek.

Azt kértük az Alkotmánybíróságtól, állapítsa meg, hogy a közigazgatási bíróságokról, valamint annak hatálybalépéséről és átmeneti szabályairól szóló törvények egyes rendelkezései ellentétesek az Alaptörvénnyel és ezért azokat visszamenőlegesen semmisítse meg. Ugyan a közigazgatási bíróságok felállításával kapcsolatos jogszabály csak  2020. január elsején lép hatályba, elfogadását nem előzte meg széleskörű szakmai előkészítés. Az új törvény értelmében sérülne a hatalmi ágak megosztásának elve, hiszen az igazságügyi  miniszter gyakorolná mindazokat a jogokat, amelyek következtében a közigazgatási bíróságok működhetnek. E bíróságok függetlensége és pártatlansága is veszélybe  kerül, mivel a bírák kinevezése és leváltása a miniszter kizárólagos jogkörébe tartozik.

Tovább az igazságügyi tárca vezetője a pénzügyi költségvetés kialakításával is befolyásolni tudja a bíróságok működését. Mindezen felül a miniszter írhat ki pályázatokat, hallgathat meg jelentkezőket, dönthet vezetői, bírói és egyéb tisztségek betöltéséről, nevezhet ki hivatalvezetőt, dönthet áthelyezésekről, beosztásokról, címek adományozásáról, a szervezeti és működési szabályzatról, valamint a létszámkeretről.

A törvények kapcsán különösen fontos kérdés, hogy az állampolgárok akkor is a független bírósághoz fordulhatnak-e, ha államhatalmi-közigazgatási szervvel szemben kívánják a jogaikat érvényesíteni. A bírói függetlenség semmi mást nem jelent, mint az esélyt arra, hogy “győzhetnek” az állammal szemben, a lehetőséget arra, hogy a hatalmi “önkénnyel” felvehessék a küzdelmet. Ezen elvek sérelmét eredményezi az, ha a közigazgatási bíróságok a kinevezési és működtetési szabályokat tekintve az ágazati miniszter hatáskörébe tartoznak, és tőle függésben működhetnek. A kialakult helyzet alkotmányossági szempontok miatt különösen védhetetlen, hiszen a végrehajtó hatalmi ág egyik politikai vezetője befolyásolhatná a független bíróságokat.

Indítványoztuk továbbá azt is, hogy a két törvénynek – elfogadásuk körülményeire tekintettel – a közjogilag érvénytelen voltát kimondja az Alkotmánybíróság. Ennek okai, hogy a parlament levezető elnöke a szavazás napján nem vezette szabályosan az ülést, hiszen nem ült az elnöki emelvényen, s  nem voltak mellette a munkáját segítő jegyzők sem. Ezen túl alkotmányos aggályokat vet fel az is, hogy a szavazógépek nem működtek megfelelően, így a képviselői jelenlétet nem lehetett teljes bizonyossággal megállapítani, valamint akkor is tudtak szavazni a képviselők, amikor nem volt behelyezve szavazókártyájuk a szavazógépbe, vagyis technikai értelemben más is szavazhatott helyettük, vagy a hiányzók helyett.

Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a két törvény mind elfogadásának módját, mind tartalmát tekintve jogsértő, így alkalmazása alkotmányellenes lenne.

dr. Gyüre Csaba- Jobbik
dr. Harangozó Tamás – MSZP
dr. Vadai Ágnes – DK
dr. Keresztes László Lóránt – LMP
Szabó Tímea – Párbeszéd
Buzinkay György – Momentum
dr. Szél Bernadett – Független
dr. Hadházy Ákos – Független
Bősz Anett – Független

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK