Belépek a Pártba
14 december
2016
HÍR
1019 látogató

Aleppo tragédiája a mi szégyenünk is

Öt év véres ostroma után elesett Aleppo, az orosz katonai támogatást élvező kormánycsapatok kezére jutott a keleti városrész utolsó, eddig a felkelők által ellenőrzött negyede. A hírek szerint a hónapok óta tartó humanitárius katasztrófát most a harcok elültével a civil lakosság elleni vérengzés tetézi. A Liberálisok szerint, ami most Aleppoban történik, kimeríti az emberiesség elleni bűncselekmény tényállását, amiért az elsődleges felelősséget a szíriai kormányerők és támogatóik, az orosz és iráni fegyveresek viselik, de nem menthetők fel azok a nyugati államok sem, akik tétlenül nézték végig Aleppo és a szíriai nép tragédiáját. A Liberálisok elengedhetetlennek tartják, hogy a felkelők és a civil lakosság evakuálását nemzetközi erők   felügyeljék, tegyenek meg mindent a vérengzések leállításáért és a további katasztrófa elkerüléséért. Követeljük, hogy az emberiesség elleni bűncselekmények elkövetőit kutassák fel és állítsák a Nemzetközi Büntetőbíróság elé. Aleppo eleste a szabad világ veresége is, amely előre vetíti Asszad elnök, a könyörtelen diktátor győzelmét a Szabad Szíriai Hadsereg felett. Míg a kormányerők és támogatóik Aleppo ostromával és a civil lakosság mészárlásával foglalkoztak, az Iszlám Állam fontos győzelmet aratott Palmüra visszafoglalásával. Szíria tragédiája mindannyiunk szégyene.

 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK